Magyar Péter nem jár be a munkahelyére, ma a Keleti pályaudvarnál sörözött + fotó

A Tisza Párt elnöke mindössze csak néhány ezer kilométerre tartózkodik a munkahelyétől.

2024. 09. 05. 16:57
Magyar Péter, Tisza Párt, EP, Brüsszel
Forrás: Ripost
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péter ahelyett, hogy Brüsszelben végezné a képviselői munkáját, Magyarországon a Keleti pályaudvar mellett, sörözéssel üti el az időt – derült ki egy olvasónk által készített fotóból. Annak fényében nincs is ebben semmi meglepő, ami már az utóbbi időszakban a választóknak is feltűnhetett: a baloldalon semminek nincs következménye, ennek az életérzésnek a Tisza Párt elnöke is rákaphatott az ízére.

Magyar Péter a Keleti pályaudvartól nem messze, egy sörözőben. Fotó: Munkatársunktól/JK

Bár a csütörtök Magyar Péternek csak a második munkanapja – lett volna – az Európai Parlamentben, azonban a Metropol rámutatott: 

nemhogy a második, de még az EP alkotmányügyi bizottságának első szerdai ülésén sem jelent meg, aminek nemcsak tagja, hanem alelnöke is.

Mindeközben a bizottság többi alelnöke és az elnöke meg tudott jelenni az ülésen, de a Tisza Párt listavezetőjének széke látványosan üresen maradt az elnöki pulpituson. 

Forrás: Metropol

Emlékezetes, a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választások előtt Magyar Péter azzal kampányolt, hogy a Tisza Párt képviselői minden körülmények között be fognak járni a munkahelyükre, azaz az Európai Parlamentbe. Többek közt az EP-listavezetők köztelevízióban rendezett vitáján is kijelentette: „a Tisza Párt képviselői bizonyosan be fognak járni a munkahelyükre, és önöket fogják képviselni”.

 

Hiteltelenségből jeles

A Metropol emlékeztetett, a baloldal új vezetője nem először bukik le azzal, hogy szembemegy kampányígéreteivel. A Tisza Párt elnöke korábban számtalan alkalommal kijelentette, hogy nem veszi fel az Európai Parlamenti mandátumát, most mégis EP-képviselő. 

A munkakerülése már csak azért is visszás, mert még maga Magyar Péter számolta ki, hogy öt év alatt kétmilliárd forintot is haza lehet hozni Brüsszelből. 

Magyar Péter jelenleg is felveszi a négymillió forintos fizetését Brüsszelből. Azt is megígérte, hogy megválasztása esetén eltörli a mentelmi jogot, azonban amióta mandátuma van, nem hajlandó lemondani róla. Nagy Ervin ezzel kapcsolatban az Origónak megjegyezte: világos, hogy Magyar Péter fél a diszkóbotrány miatti nyomozástól

Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Ripost)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.