Pankotai Lili a Momentum után most Magyar Pétert támogatná

A baloldali aktivista a jelenlegi rendszert akkor is bedöntené, ha nem ért egyet az új rendszerrel sem.

2024. 09. 24. 19:12
Budapest, 2023. október 23. Résztvevők vonulnak a fővárosi önkormányzat és civil szervezetek, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján Szabadság! Érted. címmel tartott budapesti ünnepi demonstrációján 2023. október 23-án. Előtérben Pankotai Lili diák, slammer. MTI/Máthé Zoltán
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pankotai Lili a Klubrádióban adott interjút. A baloldali aktivistát elsőként a rá jellemző folytonos káromkodásról kérdezték. Pankotai Lili mintegy védekezésként azt mondta, hogy „minden magyar kérdezze meg magától, hogy ő miért káromkodik”, majd azzal folytatta, hogy szerinte már a külföldieknek is ez az első dolog, ami eszébe jut a magyarokról. Az aktivista azonban ennél is tovább ment, 

szerinte a kultúránk része a káromkodás.

A fiatal lány szerint ennek is helye van a színpadon, mert ott annak van helye, ami az életünknek része.

Pankotai Lili a jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy ő a politikában és a közéletben szeretne maradni, hogy képviselje az emberek érdekeit. Elmondása szerint mikor 13 éves volt, arról dönthetett, hogy a szülei hova szavazzanak a 2018-as országgyűlési választásokon. Kérdésre azt is elárulta, hogy mit tanácsolt szüleinek: 

mivel elmondása szerint az ő körzetükben nagy a támogatottsága a Fidesznek, ezért a szüleinek a Momentumra való szavazást javasolta, a listás szavazáson pedig a Jobbikot.

Az aktivista azt is elmondta, hogy mindig a második legerősebb pártot támogatja, akkor is, ha nem ért egyet velük, csak azért, mert elmondása szerint a „nem lehet rosszabb, aki utána (Fidesz) jön”. 

A fiatal baloldali aktivista leszögezte, célja, hogy a jelenlegi rendszer bedőljön,

ezért ha most kéne szavaznia, akkor is a második legerősebb pártra szavazna. A második legerősebb párt jelenleg a közvélemény-kutatások és az európai parlamenti választások alapján a Tisza Párt, így Pankotai Lili a rövid, de annál botrányosabb politikai pályafutást maga mögött tudó Magyar Pétert támogatná, aki az árvíz alatt is a védekező munkát ellátó katonák ellen hergelt.

A fiatal aktivista beszélt az őt ért internetes támadásokról is. Elmondása szerint nem érdeklik igazán őt a negatív kommentek, de az áldozati pozícióját azzal kívánta erősíteni, hogy elmondta: őt szervezetten, a „propaganda” által felbujtott emberek támadják.

Pankotai Lili a baloldali megmondóemberek egyik gyakran használt eszközét is bevetette az interjúban. Állítása szerint amikor eljött az előző iskolájából, akkor volt olyan tanár aki csak négy szem között, „suttogva” merte csak elmondani, mit gondol arról, hogy az aktivistának el kell hagynia az intézményt, mert ezt a véleményüket nem tudják vagy nem akarják felvállalni. Pankotai Lili szerint ez azért van, mert félnek a rendszertől, féltik az egzisztenciájukat.

A baloldali aktivista korábban beperelte volt iskoláját, mivel annak vezetése nem hunyt szemet a nagy nyilvánosság előtt elmondott trágár „verse” felett. Ezzel kapcsolatban Pankotai Lili elmondta, hogy őt és az iskola igazgatóját már meghallgatták, a perfelvétel lezárult. Ezek után – ahogy a Magyar Nemzet már beszámolt róla – a Pécsi Törvényszék leállította az eljárást, mivel a felek egyeztetésekbe kezdtek a per egyezséggel való lezárása érdekében. A megegyezés végül nem jött létre.

A Pécsi Törvényszék közölte, hogy az eljárás folytatását Pankotai Lili kérte, mivel a peren kívüli egyeztetések nem vezettek eredményre.

A szeptember 17-i tárgyaláson a bíróság beidézett tanúkat hallgatott meg. Ítélethirdetés pedig októberben várható.

A fiatal aktivista a vidéken élő emberek hírekhez való jutásáról is elmondta a véleményét. Szerinte ma már mindenki bárhol, bármilyen hírt elérhet és a baloldali híresztelésekkel ellentétben Pankotai Lili úgy látja, hogy nem azért nem tud az ellenzék nyerni, mert nem jut el az emberekhez a baloldal hangja. A baloldali aktivista szerint ezeknek a híreknek a fogyasztására is kell hogy felmerüljön egy igény. Szerinte ennek az igénynek hiánya az iskolázottsággal magyarázható, mivel minél kisebb egy település, annál alacsonyabb az iskolázottság.

Borítókép: Pankotai Lili (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.