Továbbá felhívták a figyelmet arra is, hogy elindult a térítésmentes influenza-oltóanyag kiszállítása a kerületi/járási hivatalokon keresztül a háziorvosi praxisokba és a foglalkozás-egészségügyi orvosokhoz. A 2024/2025-ös szezonra gyártott, térítésmentesen felhasználható influenza-oltóanyag
október végén már az ország egész területén elérhető lesz.
Tájékoztattak arról is, hogy az országos tiszti főorvos – az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan – a vármegyei tiszti főorvosoknak küldött körlevélben rendelte el a légúti figyelőszolgálat működtetését az idei év negyvenedik, és a jövő év huszadik hete között. Mindez a figyelőszolgálatban részt vevő háziorvosok és házi gyermekorvosok segítségével történik, akik az adott héten orvoshoz forduló betegek számáról, illetve az influenzaszerű tünetekkel orvosnál jelentkezők számáról adnak tájékoztatást korcsoportonként.
A reprezentatív adatszolgáltatás hazánk lakosságának húsz százalékát fedi le, ennek alapján készül az országos becslés, pontos képet adva a járványügyi helyzetről és annak változásáról.
Magyarországon 150 olyan háziorvost kértek fel légúti minta küldésére, akik a figyelőszolgálatban is részt vesznek, azaz klinikai adatokat is szolgáltatnak, úgy, hogy az akut légúti fertőzés esetdefiníciójának megfelelő, újonnan jelentkező három-öt betegtől légúti mintát vesznek minden héten. A légúti minták vizsgálatát az NNGYK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban végzik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!