Bár a választási kampányban adóemelésről nem beszélt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, ahogy arról sem szólt, hogy pártkatonákat szerződtetnek majd tanácsadóként, mindez mégis megtörtént a Hegyvidéken. A polgármesteri széket másfél hónapja elfoglaló Kovács Gergely (MKKP) és
a képviselő-testületi többsége ugyanis megemelte a helyi adókat, méghozzá jelentős mértékben.
Megszüntették a 40 négyzetméteres vagy annál kisebb lakásban élők adómentességét, amit még a korábbi, fideszes önkormányzat vezetett be. Így ezentúl nekik ugyanúgy évi 15 ezer forinttal többet kell fizetniük adóként, mint a 200 négyzetméter feletti lakásokban élőknek. Fizetniük kell a jövőben a 80 négyzetméteres lakásban élő kétgyermekes, a 90 négyzetméteres lakásban élő háromgyermekes, a 100 négyzetméteres lakásban élő négygyermekes családoknak is, a jövő évtől ők is ugyanazon megítélés alá esnek, mint akik 200 négyzetméternél nagyobb luxuslakásokban, villákban élnek.
Fonti Krisztina, a helyi Fidesz–KDNP képviselőcsoportjának vezetője
ugyan több módosító javaslatot is tett, többek között, hogy a hegyvidéki nyugdíjasok esetében az adókedvezmény megállapításakor a jövedelemhatárt az önkormányzati képviselők nemrég megemelt tiszteletdíjához kössék, de javaslatait a kutyapárti–momentumos többség leszavazta.
Ennek következtében a 40 négyzetméter alatti lakások tulajdonosainak adóterheit összességében kétszer annyival növelte Kovács Gergely, mint a 200 négyzetméter feletti luxuslakások lakóiét. A 40 és 80 négyzetméteres lakásokban élők adóterhei 28 százalékkal nőnek januártól, miközben az övéknél nagyobb, 80–200 négyzetméteres lakásokban lakóké csak 17 százalékkal. Még nagyobb a különbség a 40–80 négyzetméteres lakásokban élők és a 120–200 vagy a 200 négyzetméteresnél nagyobb lakásokban élők jövőbeni adóterhei között: az előbbieké összességében hatszor annyival nő, mint a nagy lakásban élőké.
De hogy egyetlen hegyvidéki lakos se maradjon emelés nélkül, arról Kovács Gergely és a mögötte álló testületi többség gondoskodott:
tizenötszörösére emelték a helyben lakók éves parkolási díját. Így az eddigi kétezer forint helyett immár – parkolási zónától függően – 30 000/24 000 forintot kell fizetniük a kerületben élőknek azért, hogy a lakásuk előtt vagy annak közelében parkolhassanak.
– Az elmúlt években mindig stabil volt a kerület költségvetése, soha nem voltak likviditási gondok.
Most hirtelen lettek, amire hivatkozva a kutyapárti–momentumos vezetés megemelte az adókat
– nyilatkozta lapunknak Fonti Krisztina. A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy a többségi frakció tagjai első döntésükkel másfélszeresére emelték a saját képviselői fizetésüket, a kerület vezetése pedig 13 úgynevezett tanácsadót és szakértőt alkalmazott, akik közül többen a Kutyapárt és a Momentum prominens politikusai, és akiknek a bérezése több mint 120 millió forint pluszterhet jelent az adófizetők pénzéből évente. Nem nehéz észrevenni az összefüggést e nem tervezett kiadások, a megbillent költségvetési egyensúly és a tegnap keresztülvert adóemelés között – mondta Fonti Krisztina.