Az év utolsó közgyűlése ugyan szokatlan módon vette kezdetét – gondolok itt az ajándékozásra –, de aztán komoly vita bontakozott ki a 2025-ös költségvetés miatt. A többség végül elfogadta, önök viszont egységesen nemmel szavaztak. Hogy történhetett, hogy a közgyűlés megszavazta a törvénytelen költségvetést?
Összenőtt, ami összetartozik. A Tisza–DK–Karácsony–Vitézy szivárványkoalíció megszavazta Budapest törvénytelen csődköltségvetését. Semmi olyan nem történt, amit nyáron ne mondtunk volna meg előre. A limonádézgatás, a pozíciókon való osztozkodás és a közgyűlési műsorok után végül összeálltak.
Karácsony Gergelyt számtalan alkalommal kérték arra, hogy a törvényeknek megfelelően járjon el, mégis olyan költségvetést szavaztak meg, ami önök szerint törvénytelen?
Nem csak szerintünk. Ezek tények. Karácsony Gergely főpolgármesteri esküjében maga mondta, hogy Magyarország alaptörvényéhez hű lesz, a törvényeit betartja és betartatja. Mi történt itt: a Tarlós Istvántól megörökölt 200 milliárdos megtakarítást lenullázták, a haverokat közben kifizették, a várost nemhogy nem fejlesztették, csak leépítették és csődbe vitték. Most pedig egy olyan költségvetést fogadtak el, több mint 50 milliárd forintos lyukkal, ami a jogszabályokkal szembemegy. Ezt pedig a Magyar Péterrel, Gyurcsánnyal és Vitézy Dáviddal kötött alku segítségével tudták megtenni.

Továbbmenve, összességében hogyan értékelné az elmúlt egy évet?
Minden szempontból nehéz év van mögöttünk. 2024 Budapest évkönyvének sötét lapjaira kerül majd. Volt itt árulás, cserbenhagyás, botrányok, lehallgatás, csőd, újraszámlálás. Mi nagyon bánjuk, hogy a budapestiek minden alkalommal a rövidebbet húzták a fővárosban tomboló egóharcok közepette. És mi lett a végkifejlet? A budapestiek nem kaptak semmit, csak egy kiürített fővárost, lényegében ugyanazzal a vezetéssel, amit a választáson le akartak cserélni. Az év végére pedig odáig jutott a főváros, hogy a főpolgármester benyújtotta Budapest csődköltségvetését. Ennek ellenére azt gondolom, hogy az ilyen súlyos válságok egyben lehetőségek is arra, hogy valami új születhessen belőlük. A patrióta–jobboldali politika az ilyen helyzetekre mindig valami új kezdeteként tekint. 2025-re én így nézek, szerintem a lehetőségek időszaka következik Budapesten. Mi a budapesti Fideszben és a frakcióban azon dolgozunk, hogy ebben a katyvaszban, ami most kialakult a közgyűlésben és egyáltalán a fővárosi politikában mégiscsak legyen arra lehetőség, hogy érdemi dolgokkal foglalkozzunk. Ilyen az aluljárók lezárása, a közterület-felügyelők számának növelése, a rendőrök és fővárosi rendészek magasabb óraszámú közös járőrszolgálata, a szélesebb körű rezsitámogatás, a diákváros újraindítása vagy a drogellenes harc a fővárosban. Egyelőre úgy látjuk, ebben csak ránk számíthatnak a budapestiek. A Tisza Párt fél év alatt csak a Wikipédiáig, értelmezhetetlen előterjesztésekig és minden közgyűlésen legalább egytucatnyi badarságig jutott. Magyar Péter képviselőinek most egyetlen funkciója van a közgyűlésben: a DK-val karöltve biztosítják Karácsony Gergely közgyűlési többségét a baloldali városvezetés számára fontos kérdésekben.