A tervek szerint december 28-án indulnak Magyarországról, január 6-án szállnak vízre a Kanári-szigeteknél, és végül Antigua szigetére fognak megérkezni.
A Főnix
A hajó, amivel nekivágnak a kihívásnak, Havasi Gergőtől a Főnix nevet kapta, amelyhez egy életre meghatározó élmény adta az ihletet: 2016-ban szívrohamot kapott, amelyben majdnem életét vesztette. Mint mondta, azért történt, mert túlterhelte magát.
„Szerettem volna egyetemi hallgató lenni, sportoló lenni és pénzt is keresni, mert a szüleim nem tudtak támogatni anyagilag. De a három nem ment egyszerre: volt, hogy negyven percet aludtam nyolc óra helyett egész éjszaka, ez is vezetett a szívrohamhoz. A Főnix mint hamvaiból feltámadó szimbólum adja azt a felfogást, azt a tapasztalást, ami én vagyok”
– fejtette ki.

A hajót Rakonczai Gábor tervezte és építette meg, amelybe a szakaszvezető is besegített. – Lamináltam, üvegszöveteztem, festettem, csiszoltam, tehát láttam a folyamatot, hogyan épül meg a Főnix – tette hozzá.
Miután kész lett a hajó, elvitte Fa Nándor vitorlás szaktekintélyhez, aki alaposan átnézte a hajót: leterhelte, megnézte a ragasztás illesztési pontjait, ellenőrizte a tőkesúlyt. – Ő a saját tapasztalatai alapján azt mondta, hogy jó a hajó, ki fogja bírni az utat – magyarázta.
Jól teljesített a teszteken
Felidézte, ezután jött az első éles teszt, a Balatonon tette először vízre. Elmondása szerint fény derült néhány problémára, ami miatt át kellett alakítani a hajót. Miután az átalakítások megtörténtek, jött az utolsó próba az Adriai-tengeren. Kiemelte: az Atlanti-óceánon a nyílt vízen éjszaka 22, napközben 34 fok várható, folyamatos hátszéllel.
„Ezzel szemben az Adrián 8 fok volt, vizesek voltunk, fáztunk és 2 méteres hullámok voltak. A hajó mégis nagyon jól viselkedett, stabil volt a nagy hullámzásban, keresztbe is fordult egyszer és nem borult föl. Az elektromos műszerek is jól bírták, napelemről kapjuk az áramot, víztisztító készlet is jól működött. Még tengervizet is ittunk és itt vagyok, nem haltam bele”
– emlékezett vissza, majd hozzátette: előreláthatólag az óceánon a lehető legkedvezőbb körülmények várhatók: meleg lesz, egyenletes, folyamatos hátszéllel, és még az áramlat is segíti majd az evezést.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!