Nem túlzás kijelenteni, hogy Lakatos Márk a magyar média egyik legmegosztóbb személyisége. A stylist büszke is polgárpukkasztó védjegyére, azonban tavaly év végén olyan botrányba keveredett, hogy most már – érthető módon – nem szívesen mutatkozik a nyilvánosság előtt.
Mint arról lapunk is beszámolt, a homoszexuális stylistról Ábrahám Róbert műsorában állította azt egy egykori intézetis fiú, hogy évekkel ezelőtt, amikor még csak 15 éves volt, fajtalankodott vele a baloldali véleményvezér.
A fiú arról is beszélt, külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott.
A fiú elmondása szerint az „átadás” előtt drogot is adtak neki, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal félelemből, amit nem akart. Az állami gondozott fiú állítólag egy pár cipőt és pénzt kapott mindezekért.
A fiút Lakatos Márkhoz kiszervező férfit december 12-én őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A legfrissebb információ szerint a gyanúsított továbbra is börtönben marad, miután a másodfokú bíróság helybenhagyta a korábbi, letartóztatással kapcsolatos végzést. A döntés értelmében a férfi január 14-ig biztosan rács mögött marad, de a legszigorúbb kényszerintézkedést további hónapokkal is meghosszabbíthatják.
Úgy tűnik, az idő Lakatos Márk ellen dolgozik, aki körül egyre csak fogy a levegő. A Hír TV Célpont című műsorában összeszedték, mit is érdemes tudni a homoszexuális véleményvezér életéről, hogy ilyen botrányba keveredett. A teljes adást alább tekinthetik meg.