Szerdán, augusztus 20-án egészen estig napos, gomolyfelhős, csapadékmentes időre kell készülni, kora estétől azonban az ország északnyugati felében nő a záporok, zivatarok esélye – hívta fel közösségi oldalán a figyelmet HungaroMet. Mint írták: az északnyugat felől közeledő hidegfront előterében a nemzeti ünnepen napközben még száraz légtömeg alakítja Magyarország időjárását, majd estétől egy úgynevezett meleg nedves szállítószalag hatására az ország északnyugati felén már labilizálódik a légkör.

Hozzátették: augusztus 20-án egészen estig napos, gomolyfelhős, csapadékmentes időre kell számítani élénk déli, délnyugati széllel, a csúcshőmérséklet 29-34 Celsius-fok között alakul.
– A nap második felében azonban nyugat felől már vastagabb felhőzet érkezik és kora estétől az ország északnyugati felében már növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye, de éjfélig még összességében kevés helyen fordulhatnak elő azokban a megyékben is, ahol figyelmeztetés van érvényben zivatarra – írták. Jelezték:
az esetleges zivatarokat lokálisan intenzív csapadék és szélerősödés is kísérheti.
A HungaroMet szerdára Somogy, Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest és Nógrád vármegyére elsőfokú (sárga) figyelmeztetést adott ki zivatar kialakulásának veszélye miatt.