Varga János az 1956-os, Corvin közi szabadságharcosok egyik leghitelesebb alakja. 16 évesen, pomázi születésű ipari tanulóként már az első napon, 1956. október 23-án elragadta a forradalom. Az iskolából a HÉV felé igyekezve beállt a felvonulásába, s már aznap ott volt a Magyar Rádió ostrománál, majd – az ávós gyilkosságokat látva – beállt a szabadságharcosok közé. Ott volt a több száz halálos áldozattal járó Kossuth téri sortűznél, aktívan segített a holttestek elszállításában.
A végigélt dráma hatására a legkeményebb küzdelmekben vett – igazolható módon – részt, a Corvin közben Wittner Máriával egy napon, a november 4-i szovjet invázió óráiban sebesült meg. Ugyanis mindketten ugyanannak a védelmi csoportnak, a Vajdahunyad utcainak voltak a tagjai. Ellátása után, a heves harcok ellenére visszatért a csatatérre. Varga Jánost a Corvin közből a Royal Szállót védő csoporthoz vezényelték át társaival, ott még november 8-ig harcolt. Egészen november 12-ig vett részt az aktív ellenállásban, amikor kalandos módon a Széchenyi-hegyen, a Vörös Csillag Szállónál végül letette a fegyvert és elrejtőzött.
Varga János (ahogyan a kis termetű fiút a Corvin köziek hívták: Janika) szerepel a megtorlás idején Bécsben fellelt, közismert csoportképen, mely 1957-ben a hírhedt Fehér könyvben is megjelent. A fotó miatt lebukott, Wittner Máriával és három másik Corvin közi szabadságharcossal (Stricker Katalinnal, Tóth Józseffel, Kata-Sörös Józseffel) fogták perbe. Társaikat fel is akasztották, ők pedig hosszú börtönbüntetést kaptak. A rendszerváltoztatás idején merték újra felkeresni egymást, s Wittner Mária haláláig a legközelebbi barátokként ápolták a forradalom emlékét.
Harcostársai és a szobrász elmondása szerint az ő a Vajdahunyad utca 41. számú ház udvarán lefotózott alakjáról formálták meg az „1956-os pesti srác” a Corvin mozi előtt található szobrát. Igaz, ezt Jani bácsi mindig tagadta, mondván sok „Janika”, sok bátor szabadságharcos volt, ő csak egy közülük. Varga János az 1956-os Pesti Srác Alapítvány és az 1956-os Magyarok Világszövetsége tisztviselőjeként is megkérdőjelezhetetlen érdemeket szerzett. Olyan szabadságharcos, akinek története hiteles, nem vitatott és számos forrásból alátámasztható.
Varga János a szabadságharc történetének bemutatását elhunyt, meggyilkolt, bebörtönzött mártírtársai iránti kötelességének tekintette. A szabadságharc drámai napjaira elbeszéléseiben szerényen és pontosan, részletesen emlékezett vissza.
Varga János az elmúlt hónapokban is fáradhatatlanul dolgozott a forradalom és a szabadságharcos társai emlékének őrzésén. Mint évről évre mindig, októberben ezúttal is elutazott a határon túli magyarokhoz. Idén Kolozsváron és Székelykeresztúron, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökének meghívására (a PestiSrácok szervezésében) tartott élő történelemórákat több száz diák előtt. Ott volt és felszólalt november 4-én a Halhatatlanok napja című megemlékezésen is, mellyel évről évre a szovjet túlerővel bátran szembeszálló hősök előtt tisztelegnek a szervezők.
Varga János gyakran szót emelt közéleti ügyekben. Idősen is harcolt a posztkommunista hálózatok és a kaméleonként hatalomra törő baloldaliak ellen.
Legutóbb – arról, hogy Magyar Péter megpróbálta kisajátítani a lyukas zászlót – ezt mondta:
Szeretném a tiltakozásomat kifejezni, mint magyar állampolgár, mint ’56-os elítélt a harcokban a Corvin közben tevőlegesen részt vettem tizenhat éves fejjel, amiért kaptam 16 év börtönt, és abból 6 és fél évet lehúztam, betegen engedtek haza. Azt hiszem, ez engem feljogosít a tiltakozásra. Ennek a szimbólumnak a kisajátításához senkinek nincs jogosultsága, és ezt nem szabad megengedni. Minden valamirevaló ember, aki szereti a magyar hazáját, tiltakozni köteles, hogy a senki ki ne sajátíthassa ’56 szellemiségét.
