Lánczi Tamás: Márciusban a magyar államnak készen kell állnia az utcai provokációkra

– Az új amerikai elnök megkezdte a maga szuverenitásharcát, és láthatóan sokat merít a magyar kormányfő Soros-hálózat elleni lázadásából – mutatott rá az Origónak a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke. Lánczi Tamás szerint a kormány fellépése a külső beavatkozások ellen a nemzeti szuverenitás megvédésének egyik kulcskérdése.

2025. 02. 07. 18:17
Fotó: Máthé Zoltán Forrás: MTI/MTVA/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a USAID mellett számos pénzosztó központ működik, ráadásul „a Soros-hálózat láthatóan nem vonul le feltett kézzel a csatatérről”. Emlékeztetett: Szlovákiában és Szerbiában „nagyon komoly utóvédharcokat folytatnak, ami egyértelműen a szuverenista kormányok megbuktatására irányul.” 

– Ugyanennek a folyamatnak az előkészületeit látjuk Magyarországon. Márciusban a magyar államnak készen kell állnia, hogy az utcai provokációkkal szemben is megvédje a szuverenitásunkat – mondta.

Borítókép: Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.