Még az ördög is megjelent azon a holttesten, amelyet még 2004. december 1-jén halásztak ki a nyőgéri Herpenyő patakból. A Vaol azt írja, a holttestet azóta sem sikerül azonosítani, pedig van néhány különös ismertetőjegye.
A rendőrség körözési jegyzéke szerint a férfi a megtalálása előtt 7-10 napja halhatott meg, és az is eléggé valószínű, hogy a megtalálás helyén kerülhetett bele a Herpenyőbe. A holttestről tudni lehet azt is, hogy 50-65 éves, 171-175 centiméter magas és 71-80 kilogramm testsúlyú, közepes testalkatú férfié. A szakállas, barna hajú, vastag ajkú férfi testén több műtéti heget is találtak, amelyek nem a legbékésebb életmódra vallanak, ezeknél azonban már csak a tetoválásai érdekesebbek.
A bal felkaron a válltól felfelé, színes, nonfiguratív, ördögfejet ábrázoló tetoválást találtak, miközben a bal alkaron szív alakú, alatta koszorúfonat alakú tetoválás, a jobb felkaron pedig horgonyt ábrázoló tetoválás volt látható.
További Belföld híreink
Az oszló holttesten 29-es méretű nadrág és fekete-fehér alsónadrág volt. Több pulóver is volt rajta, köztük egy szürke-fehér-fekete kötött, egy szürke-zöld-bordó, norvégmintás, és egy kék pamut pulóver is volt. A sárvári rendőrök kérik azok segítségét, akik tudnak valamit a rejtélyes holttestről. A bejelentéseket személyesen a sárvári rendőrkapitányságon lehet megtenni.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter csattanós választ kapott a lenézett vidékiektől
A Tisza elnöke újabb gyalázkodást engedett meg magának.

Orbán Balázs: Pozitív meglepetéseket hozhat a főváros a választáson + videó
A kormány béke- és biztonságpolitikája anyagi előnyt is jelent, miközben az ellenzéket háborúpárti nemzetközi lobbihálózat támogatja – emlékeztetett a politikai igazgató.

A választás tétje egyszerű: Ukrajnába küldjük a magyarok pénzét, vagy itthon tartjuk + videó
Az a kérdés, hogy megengedjük-e, hogy a pénzünket elvigyék Ukrajnába, vagy megőrizzük, és mi használjuk fel – mutatott rá Orbán Viktor.

Két párt indulását elutasította a választási bizottság
Nyilvántartásba vették az első jelölőszervezeteket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter csattanós választ kapott a lenézett vidékiektől
A Tisza elnöke újabb gyalázkodást engedett meg magának.

Orbán Balázs: Pozitív meglepetéseket hozhat a főváros a választáson + videó
A kormány béke- és biztonságpolitikája anyagi előnyt is jelent, miközben az ellenzéket háborúpárti nemzetközi lobbihálózat támogatja – emlékeztetett a politikai igazgató.

A választás tétje egyszerű: Ukrajnába küldjük a magyarok pénzét, vagy itthon tartjuk + videó
Az a kérdés, hogy megengedjük-e, hogy a pénzünket elvigyék Ukrajnába, vagy megőrizzük, és mi használjuk fel – mutatott rá Orbán Viktor.

Két párt indulását elutasította a választási bizottság
Nyilvántartásba vették az első jelölőszervezeteket.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!