Az a kérdés, akarunk-e belerokkanni Ukrajna csatlakozásába

A miniszterelnök teljes ünnepi beszéde az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulóján.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A mi szabadságharcunk éppúgy, mint 1848-ban, most sem csak a magyarok ügye. A csatát ma valójában a nyugati világ lelkéért vívják. A birodalom össze akarja keverni, majd le akarja cserélni Európa őslakosait idegen civilizációkból érkezettek inváziós tömegeivel. Át akarja terelni a gyermekeink és unokáink nemzedékét a teremtés egészséges rendjéből a természetellenes életmódok káoszába. A birodalom le akarja rúgni magáról a keresztény élet rendjét és kultúráját, és a béke helyett a háború isteneinek szolgálatába akar állítani bennünket. A birodalmi gépezet feldúlta a teljes nyugati világot, de Magyarország határainál megakasztottuk. Mi nem adtuk meg magunkat. Mi nem engedtük, hogy elfoglalják se az országot, se a parlamentet, se a kormányt. Tizenöt éve már, hogy nem bírnak velünk, és minden fegyverük kicsorbult rajtunk. Nem boldogultak se zsarolással, se pénzzel, se fenyegetéssel, se zsoldosokkal, se brüsszelitákkal. Négy választást nyertünk zsinórban, és tizenöt éve nem horpadnak be a védvonalaink. Kibírtuk, kitartottunk, mert hittük, hogy egyszer majd megfordul a szél. A szél pedig megfordult. A nyugati világ patriótái erőre kaptak. Erőre kaptak, és győztek Olaszország, Hollandia és Ausztria után az Egyesült Államokban is. Kötelékben repülünk. A nyugati világ lelkéért vívott küzdelemben ma mi állunk győzelemre. Büszkék lehetünk, mert a világméretű szabadságharcnak mi voltunk az előhírnökei, az elindítói, és mi törtük az utat is. Dicsőség minden magyarnak, aki nem hátrált meg a Soros-birodalom előtt, aki nem térdelt le Brüsszelnek, és nem hódolt be a liberális amerikai birodalomnak se! A magyar zászló ma is büszkén lobog. Mi el tudunk számolni a gyermekeink és az unokáink előtt is. Lesz mit folytatniuk.

A magyar szabadságharcok titka régen és ma is ugyanaz. A magyar sohasem csak magáért, de a nemzetéért is harcol. Egyet suhint önmagáért, s még egyet a hazájáért. 

Mi vagyunk a szabadság népe, akik két dolog nélkül nem tudunk meglenni: szabadság és nemzet nélkül. Ezekért élünk, és, ha kell, ezekért halunk meg. Úgy, ahogy mi akarjuk: szabad magyarként.

A szabadság a nemzeté. Ez az ország, a magyarok országa a miénk. Máséra nem vágyunk, ezt viszont nem adjuk. Nem vehetik el tőlünk sem erővel, sem fenyegetéssel, sem hízelgéssel. És nem kötünk alkut. Soha. Nem, nem, soha.

Ahogy a nemzet örök, úgy a birodalmak se változnak. Félhold, sas, csillag, vörös vagy uniós sárga, a birodalom csak hódoltságot és örökös tartományokat akar. Alattvalókat és adófizetőket, sohasem szabad magyarokat. És mindig akad egy birodalom, ami a magyarok szabadságára pályázik. Most épp egy brüsszeli. Brüsszel visszaél a hatalmával, ahogy Bécs tette annak idején. Éppen úgy akarnak uralkodni rajtunk, mint régen a bécsi udvar helytartói tették. Az orvosság, nem az, hogy hátat fordítunk az Európai Uniónak, éppen ellenkezőleg: nem kifelé, hanem befelé kell mennünk. Elfoglaljuk és megváltoztatjuk. Brüsszelben is fordul majd egyet a történelem. Eljön az idő, és minden számlát ki fogunk egyenlíteni. Petőfivel üzenjük: „ha nem fér a bőrébe, kihúzzuk majd belőle!” Letörjük a túlkapásait, visszaszerezzük a nemzettől törvénytelen módon elkonfiskált jogainkat, a Brüsszelből fizetett labancaikat pedig postafordultával visszaküldjük. Hadd boldogítsák egymást az Európai Parlamentben.

Fotó: Polyák Attila

A birodalmak természetüknél fogva éhesek, és a bendőjük feneketlen. Mindig több pénzre, mindig új gyarmatra fáj a foguk. De a magyar tudja, hogy szabadnak lenni nemcsak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is. Munka, gyarapodás, jólét, biztonság csak akkor jut nekünk, ha elnyomók nem zsebelnek ki bennünket. A szolgaság szegényít, a szabadság gazdagít. Ez a magyar jólét törvénye. Itt, Magyarországon tizenöt év alatt – a birodalommal vívott csaták árnyékában – felépítettük Európa egyetlen patrióta nemzetgazdaságát. Hazaküldtük az IMF-et. Megreguláztuk a multikat és a bankokat. Visszavettük a magyar energiarendszert. A teljes nemzetgazdaságot a magyar emberek szolgálatába állítottuk. Visszavertük Brüsszel minden ármánykodását, amellyel a spekulánsok kezére akarta játszani a magyarok pénzét és vagyonát. Aztán kibírtuk a háború három évét is. Pedig az orosz–ukrán háború miatt Magyarország szenvedte el a legnagyobb gazdasági veszteséget az unióban. Mégis, ennek ellenére is megcsináljuk Európa, sőt az egész nyugati világ legnagyobb adócsökkentését. Ezzel új fejezetet nyitunk a magyar gazdaság történetében. Kialakítjuk a világ első családközpontú gazdaságát. 

Az egygyermekes anyák harmincéves korukig, a két- és többgyermekes édesanyák életük végéig nem fizetnek jövedelemadót. Ez minden mértéktartás mellett is világszenzáció. 

Ezzel a magyar családok jövőjét hosszú évtizedekre biztosítjuk. Már csak egyetlen feladatunk marad: újra és újra megvédeni a brüsszeli támadásokkal szemben, amely hol a rezsicsökkentést, hol a tizenharmadik havi nyugdíjat, hol a családok pénzét akarja elvenni tőlünk.

Fotó: Kurucz Árpád

Deák Ferenc azt mondta: kockáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kockáztatnunk semmiért nem szabad. De Brüsszelben nem olvasnak Deákot, ezért Európa fejest ugrott az orosz–ukrán háborúba. Sose okozzunk nagyobb bajt, mint amit el akarunk hárítani. Senkivel nem tehetünk jót úgy, hogy közben tönkretesszük a hazánkat. Ezért mi nem ugrottunk velük, inkább maradtunk a béke oldalán. A birodalom nem segíteni akar Ukrajnán, hanem gyarmatosítani akarja. A gyarmatosítás eszköze a háború. Európa urai úgy döntöttek, Ukrajnának folytatnia kell a háborút. Kerül, amibe kerül. Majd kap cserébe gyors uniós tagságot. A mi pénzünkön. Erre egyetlen válaszunk lehet: Uniót, de Ukrajna nélkül! A háborúról nem kérdezték meg a magyarokat, de Ukrajna uniós tagságáról nem tudják nem megkérdezni. Magyarország nélkül nincs európai döntés. Egy éve az volt a kérdés, akarunk-e meghalni Ukrajnáért? 

Most az a kérdés, akarunk-e belerokkanni Ukrajna csatlakozásába? Kedves barátaim, irány a véleménynyilvánító szavazás!

1848. március 15-e mámoros napját a higgadt és bölcs áprilisi törvények követték. Ezek a törvények helyezték védelem alá a március 15-én kivívott szabadságot. Ez most is pontosan így lesz. A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében, pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl. Túl sok helyről kaptak pénzt. Túl sokszor váltottak már köpönyeget. 1848-ban császármadarak ültek a nyakunkra, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk fölött. Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket… Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket. Ismerünk benneteket. Hiába bújtatok új európai pártgúnyába. A gazdáitok ugyanazok. A terveitek ugyanazok. És ne reménykedjetek, a sorsotok is ugyanaz lesz. Legyőzünk bennetek újra. Újra és újra. Mert fényesebb a láncnál a kard.

A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!