– Azt szeretnénk bemutatni a Klebelsberg Kunóról elnevezett emlékversennyel, hogy az egykori miniszter igazi hős volt, aki az utána következő generációk nevelésére-oktatására tette fel az életét – mondta el lapunknak Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ (KK) elnökhelyettese. Mint felidézte, sokáig elhallgatták Klebelsberg munkásságát.
A második világháború után a kommunista diktatúra nem tudott mit kezdeni Klebelsberggel, aki a mai napig nincs jelen kellő súllyal a köztudatban.
A két világháború között fontos, nemzetpolitikai szempontból is stratégiai terület volt Magyarországon az oktatás, amelyet Klebelsberg tett azzá. Az egykori belügy-, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter fontos szerepet játszott az iskolai rendszer struktúrájának modernizálásában és átalakításában, előrelátásával és ötleteivel évtizedekkel saját kora előtt járt. – Életműve akkora, hogy azt nem lehet néhány percben összefoglalni. Szeretnénk méltóképpen megemlékezni a 150. születésnapjáról, de legalább ennyire lényeges, hogy a fiatalságot közelebb vigyük hozzá – jelentette ki az elnökhelyettes.

Tanulmánykötet is készül a jubileumra
Hozzátette, az emlékversenyen kívül szerveznek egy Klebelsbergről szóló konferenciát május végén, az ott elhangzottakból pedig meg fognak jelentetni egy tanulmánykötetet, amelyet az egykori tárcavezető születésnapján mutatnak be. A konferencián az érdeklődők újdonságokat bemutató előadásokra és panelbeszélgetésekre számíthatnak, ahol Klebelsberg elképzeléseiről és annak mai vetületeiről, a jelenkor oktatási kihívásairól lesz szó, valamint arról, hogy ma mennyire érvényesek a klebelsbergi gondolatok.
Ha nem tudjuk, hogy honnan jöttünk, nehéz megtalálni a jövőbe vezető utunkat is
– vélekedett Péterffy Balázs.
A KK elnökhelyettese szerint fel lehet kelteni a fiatalok érdeklődését az egykori miniszter munkássága iránt, amelyhez a köztük népszerű csatornákat is használni kell. Ez a korosztály az élményalapú tanulás eszközével szólítható meg, tehát amikor megtapasztalják vagy átélik a múlt eseményeit, például olyan játékos és kreatív feladatok segítségével, amelyek megdolgoztatják őket, akkor igenis felkelthető a kíváncsiságuk. A mai fiatalokat is érdekli a múlt, csak egy kicsit másképp, más eszközökkel kell nekik elmesélni és bemutatni a történelmet, mint ahogy az idősebb generációknak tanították.
Azt szeretnénk elérni, hogy Klebelsberg élete példa legyen a mai társadalomnak, vagyis érdemes a magyar nemzetért dolgozni és küzdeni, mert aki a jövőt építi, az örökké közöttünk lesz. Életművét kötelességünk továbbvinni, és erre kötelességünk emlékezni
– fogalmazott Péterffy Balázs.