Bán Mór író pedig, aki történelmi, fantasy és sci-fi regényei mellett a nagy sikerű Hunyadi-sorozat szerzője is, a múlt megértésének és átörökítésének fontosságáról tart előadást.
A rendezvény egyik kiemelt vendége Ayaan Hirsi Ali, a Stanford Egyetemhez tartozó Hoover Intézet kutatója és az AHA Alapítvány alapítója, aki a kulturális önazonosság, a szabadságjogok és a vallási radikalizmus kérdéseit vizsgálja.
Szintén a nemzetközi szekció kiemelt szereplője Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti delegációjának vezetője és a Patrióták Európáért frakció alelnöke.
A digitális korszak egyik meghatározó nemzetközi influenszere, Mario Nawfal is az előadók között szerepel, aki globálisan ismert kriptogazdasági vállalkozóként és műsorvezetőként a geopolitika, a közösségi média és az online narratívák találkozási pontjait tárja fel. A zenei programot olyan neves előadók színesítik, mint Horváth Tamás, Pély Barna, Szikora Róbert és az R-Go, a Queen emléke előtt tisztelgő Don’t Stop the Queen show, valamint Lotfi Begi. A fesztivált július 31. és augusztus 2. között rendezik meg Esztergomban. Az eseményre várhatóan közel háromszáz előadó érkezik, és több mint száz szakmai program mellett negyven zenei esemény várja az érdeklődőket.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!