– A kormány tegnap hat magyar állampolgárt evakuált Iránból, illetve ezzel párhuzamosan a biztonsági körülmények javulásáig felfüggesztette a teheráni nagykövetség helyi működését – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Emberéleteket mentett meg a kormány haderőreformja
Egyre csak súlyosbodik a közel-keleti háború miatt a biztonsági helyzet, a magyar kormány sorra menekíti ki az állampolgárait a térségből. Ehhez nélkülözhetetlen eszköz a Magyar Honvédség Airbus A319 típusú repülőgépe, amely nélkül az eddig véghez vitt mentési akciók nem lettek volna lehetségesek.

Mint arról lapunk is beszámolt, a közel-keleti háború miatt egyre súlyosbodik a biztonsági helyzet, a magyar állampolgárokat több hullámban juttatja haza a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Emlékezetes, az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, amikor kedd este a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről. Akkor Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közölte, a Magyar Honvédség Airbus A319 típusú repülőgépe biztonságban hazaérkezett, sikeresen teljesítve a feladatát. „Ahogyan korábban is, szükség és kérés esetén továbbra is készen állunk segíteni a magyaroknak és a hozzánk forduló bajbajutottaknak. Büszkék vagyunk katonáink helytállására!” – emelte ki.
További Belföld híreink
A honvédség az utóbbi években több alkalommal is végrehajtott hasonló mentőakciókat, bizonyítva a katonai egészségügyi ellátás és a légi szállítás magas színvonalát. Ilyen volt például a Sámán Pajzs hadművelet 2021-ben. A NATO-erők kivonulása Afganisztánból kaotikus helyzetet teremtett, és a honvédek önként vállalták a mentést. Az 540 kimentett ember között 180 gyermek volt, akiknek az élete is veszélyben forgott. A mentőakciót a Kabul-művelet munkacímen futó film is feldolgozza, amely a magyar katonák személyes visszaemlékezéseire épül. Hasonlóképpen a Magyar Honvédség Airbus A319-es szállító repülőgépével érkezett haza Törökországból az amerikai barlangkutató, Mark Dickey mentésében oroszlánrészt vállaló, 29 fős magyar mentőcsapat 2023. szeptember 15-én. Legutóbb pedig idén márciusban az észak-macedóniai Kocani városában hatalmas tűz ütött ki egy éjszakai klubban, ahol több százan tartózkodtak. Csaknem hatvan ember meghalt és több mint 150-en megsérültek. Hazánk ekkor is segítséget nyújtott, és a honvédség repülőgépe hozta Magyarországra az észak-macedóniai tűzeset több sérültjét további kezelésre.
Magyarország első Airbus szállító repülőgépe még 2018. január 31-én, a második pedig egy nappal később érkezett meg Kecskemétre két JAS–39C Gripen kíséretében. A két repülőgépet a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programban szerezték be, így jelentősen megújítva haderőnk légi szállítási képességeit. Általános feladataik közé tartozik – többek között – katonai és kormányzati delegációk utaztatása bel- és külföldön, résztvevők szállítása nemzetközi gyakorlatokra, missziókra és – amire az utóbbi időkben többször is volt példa – a légi kimenekítés.
Nagyobb lenne a kiszolgáltatottság a haditechnikai fejlesztések nélkül
A Magyar Honvédség szállítóképessége nem volt mindig ilyen, a kormány haditechnikai reformjai nélkül ma nagy gondot jelentene az evakuálás a háborús övezetekből. Mint ismert, a 2010-es évek végére Magyarország NATO-tagsága miatt a nemzetközi koalíciós feladataink megszaporodtak. A honvédség több mint ezer katonával vesz részt koalíciós és egyéb békefenntartó feladatokban. A Magyar Honvédség katonáinak szállítására, a váltások lebonyolítására az Airbusok elődjei, az An–26-os (közkedveltebb nevén Ancsa) szállító repülőgépek gyakran kevésnek bizonyultak. A Nemzetközi haditechnikai szemle folyóirat szerint például a működésük az afganisztáni és az iraki misszióban már kimondottan gazdaságtalan volt, gyorsan fogyasztotta a repülési órákat, és a személyi állománynak is indokolatlanul hosszú és megterhelő volt, akár utasként, akár személyzetként repülték.
Természeti katasztrófáknál, tömegbaleseteknél, evakuációra és egyéb humanitárius esetekben ezeket szintén nem lehetett használni, jó lett volna, ha komolyabb személy- és csapatszállító repülőgépekkel rendelkezett volna a honvédség.
Emlékezetes, 2016-ban még Áder János akkori köztársasági elnök részvétele is majdnem meghiúsult egy külföldi eseményen, mivel az An–26-os műszaki hiba miatt nem tudott felszállni. A köztársasági elnök végül csak úgy juthatott el a tervezett időben a programjára, hogy gyorsított közbeszerzési eljárással sikerült bérelni az utazásához egy másik gépet. 2016-ra odáig fajult a helyzet, hogy már csak öt működő An–26-osa volt a honvédségnek, de ezek használata bizonytalan volt, az egyiknek pedig külön története van. Ezt még a szocialista Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége alatt vásárolták egy büntetett előéletű vállalkozó cégétől egy ciprusi offshore cégen keresztül Ukrajnából, csaknem hatszázmillió forintért. A gépet azonban le kellett állítani, annyi volt vele a műszaki probléma.
A magyar kormány már évek óta kereste a megoldást a modern merev szárnyú szállító repülőgépek beszerzésére. Hogy ezek szükségesek, azt 2006-tól különböző szakcikkekben, tanulmányokban, disszertációkban lehetett olvasni, aztán 2016-ban már több forrásból is megerősítették, hogy az állami feladatok ellátására minden bizonnyal Airbusokat vásárolnak. A beszerzés az Orbán-kormány haderőfejlesztési reformjának köszönhetően meg is valósulhatott, így kevesebb kockázattal, biztonságosabban és időben történhetnek meg a szállítások, például a katonai missziók és humanitárius segítségnyújtás, sürgős evakuálás esetén.
Borítókép: A hadsereg korszerű Airbus A319-esei számos mentőakcióban is részt vettek (Fotó: Kurucz Árpád)
További Belföld híreink
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kövér László: A háttérhatalom embere távozott a közéletből + videó
A házelnök Magyar Péterről, a Momentumról és Ukrajna csatlakozásáról is kifejtette véleményét.

Most dől el Ukrajna csatlakozása, később már nem lehet megállítani + videó
Orbán Viktor szerint Magyarország jövőjét és sorsát meghatározó legfontosabb kérdésről van szó.

Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter Brüsszelt képviseli, nem a magyarokat + videó
Ma éjfélig még lehet szavazni Ukrajna uniós tagságáról.

Orbán Viktor: A Voks 2025 olyan erő, egy nép ereje, amit nem lehet kikerülni, átugrani, félresöpörni + videó
– A kormánynak meg kell védenie a magyarok érdekeit – jelentette ki a miniszterelnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megtiltotta a budapesti Pride rendezvény megtartását a rendőrség

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Hidegfront érkezik, de nem lesz köszönet abban, ami utána jön

Botrány Győrben: egy emberként lázadtak fel az emberek

Így tudsz kenyér nélkül tökéletes kovászos uborkát készíteni

Most kezdhet csak igazán irigykedni az Európai Unió Magyarországra: hamarosan valóra válik Orbán ígérete

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Kitúrja vagy segít Szoboszlainak az érkező szupersztár Liverpoolban?

Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak

Wirtz érkezése, Szoboszlai sorsa: a bennfentes liverpooli lap karakteres következtetése jutott

A Fradi új edzője Szűcs Lajosnak lőtt fontos gólt az Üllői úton + videó

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kövér László: A háttérhatalom embere távozott a közéletből + videó
A házelnök Magyar Péterről, a Momentumról és Ukrajna csatlakozásáról is kifejtette véleményét.

Most dől el Ukrajna csatlakozása, később már nem lehet megállítani + videó
Orbán Viktor szerint Magyarország jövőjét és sorsát meghatározó legfontosabb kérdésről van szó.

Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter Brüsszelt képviseli, nem a magyarokat + videó
Ma éjfélig még lehet szavazni Ukrajna uniós tagságáról.

Orbán Viktor: A Voks 2025 olyan erő, egy nép ereje, amit nem lehet kikerülni, átugrani, félresöpörni + videó
– A kormánynak meg kell védenie a magyarok érdekeit – jelentette ki a miniszterelnök.