Most ért véget a Védelmi Tanács ülése, amit azért hívtam össze, mert az iráni–izraeli háború tegnap este egy új szakaszába lépett az amerikai bombázásokkal. A konfliktus bár földrajzilag messze van tőlünk, mégis három veszélyt hoz elénk, három veszéllyel szembe kell néznünk – mondta el a közösségi oldalán közzétett videójában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hozzátette, szembe kell néznünk a terrorfenyegetettség növekedésével, a növekvő migrációs nyomással és az energiahordozók árának további emelkedésével.
Megvédtük magunkat a migrációtól, ezért mi nem vagyunk bevándorló ország, így most a terrorfenyegetettséggel szemben is tudunk majd eredményesen védekezni. Figyelnünk kell a migrációs nyomásra, minden közel-keleti konfliktus után megnövekszik a nyomás a déli határainkon, a belügyminiszternek erre figyelnie kell, erre ma utasítottam is. És végül szembe kell néznünk az energiahordozók árának további emelkedésével, ez egy komoly veszély, ezért most le kell venni Brüsszelben az orosz energia tilalmára vonatkozó szabályozásokat, illetve tilalmakat, épp elég baj nekünk az iráni–izraeli háború energiahordozókra gyakorolt negatív hatása
– jelentette ki a miniszterelnök.
– Megtesszük a szükséges lépéseket, hogy garantáljuk Magyarország békéjét és biztonságát! – írta videója alá a kormányfő.