– Öröm azt látni, hogy van az egész Európai Unióra kiterjedő kutatás, amely megmutatja, mit gondolnak a kontinens lakói a húsbavágó kérdésésekről – mondta el a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Európa a háború küszöbén elnevezésű konferenciáján Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő.

Az EP-képviselő kiemelte,
ma a Századvég kutatása az egyetlen, amely valóban azt vizsgálja, mit gondolnak az uniós polgárok.
Deutsch Tamás elmondta, az Európai Bizottságnak nincs szándéka arra, hogy megmutassa a valóságot. Kiemelte, a kutatásokból egyértelműen kiderül, hogy Európa patrióta.
A patrióták többségben vannak minden kérdésben
– jelentette ki. Hozzátette, mindebben komoly hatása van Orbán Viktornak, és a Fidesz–KDNP-nek, amely alternatívát kínált az uniós polgárok számára.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a politikus elmondta, komoly felelőssége van a konfliktus elhúzódásában, eszkalálódásában, minden háborúpárti erőnek, és az európai politikai elitnek is. Kiemelte, Magyarországnak mindössze tíz év jutott arra, hogy békésen élhessen az Európai Unióban.
2014-től folyamatosan baráti tűz alatt állunk, mindössze azért, mert ami a szívünkön, az a szánkon, és változatlanul a magyar emberek álláspontját képviseljük
– tette hozzá a politikus. Kiemelte, az európai elit eldöntötte, hogy 2-3 éven belül az Európai Uniónak háborúba kell lépnie. Elmondta, kisebb esélyt lát arra, hogy ez az álláspont megváltozzon, ezért Magyarországon társadalmi egységre van szükség arra vonatkozóan, hogy kimaradjunk ebből a konfliktusból.
Elárulta, miközben a Fidesz–KDNP a béke pártján áll, addig a Tisza Párt EP-képviselői egyértelműen kiálltak amellett a brüsszeli terv mellett, hogy minden eszközzel támogassák a háború folytatását.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!