Isten nem a világ terheit kéri számon, hanem hogy észrevegyük azokat az embereket, akiket elénk hoz

A bűnbánat és az újjászületés nem elvont fogalmak, ezek konkrét életformát követelnek – mutatott rá a lapunknak húsvét alkalmából adott interjújában Steinbach József. A Magyarországi Református Egyház dunántúli egyházkerületének püspöke szerint ugyan a hívő ember élete sem mentes a gyengeségektől és küzdelmektől, mégis meg kell jelenjen benne valami „mennyei többlet”, amelyet hitelességnek nevezünk. Az interjúban szó esett a húsvét jelentőségéről, a függőségek leküzdéséréről, a felszínes vallásosságról, valamint arról is, hogy mi az a bűn, amelyre nincs bocsánat.

– A keresztény ünnepek közül miért tekinthető húsvét a legnagyobbnak?

– Ennek elsődleges oka, hogy a kereszténység örömhírének középpontja a húsvét: Jézus Krisztus feltámadásának csodája. A kereszténység, és benne az egyház valójában a húsvéti eseményből nőtt ki. Bár hivatalosan a pünkösdöt tekintjük az egyház születésnapjának, az első keresztények már húsvétot ünnepelve gyűltek össze: hálát adtak, és közösségben voltak a feltámadott Jézus Krisztussal.

Az igehirdetések középpontjában a feltámadott Krisztus állt, és a „kenyér megtörése”, ahogyan a Biblia nevezi, vagyis az eucharisztia, illetve úrvacsora is az élő, feltámadott Krisztussal való közösség szentsége. Mindez egyértelműen a húsvéti eseményre mutat.

A húsvét teológiai üzenete pedig az, hogy Isten megelőző, szeretetteljes kegyelméből nem hagyja az embert a bűnben, a halálban és a gonosz hatalmában, hanem életre hívja és megváltja.

Karácsony, nagypéntek, húsvét és pünkösd – ezek egymástól azonban elválaszthatatlanok. Ugyanis Jézus az a gyermek, aki az első karácsonyon megszületett, és őbenne valóban az élő Isten öltött testet. Ő valóban az Isten fia volt, aki nagypénteken meghalt, majd harmadnapon feltámadott a halálból. Legyőzte a bűnt, a betegséget, a halált, a gonosz hatalmát és minden rosszat, pünkösdkor pedig elküldte nekünk az ő lelkét, ami által mindig itt van közöttünk.

– Hogyan kell helyesen bűnbánatot tartani?

– Ezek kulcsfogalmak. A bűnbánatnak a lényege, hogy a bűnösök között én vagyok az első, nem hárítom a felelősséget másra. Én felelek Isten előtt azért, hogy cselekedeteim miatt miért tart ott az életem, ahol. A református ember nem csak általánosságban vallja meg a bűnösségét, konkrétnak kell lenni. Meg kell vallani az Úr előtt, hogy milyen bűnök, kísértések, terhek gyötörnek – amelyek az én gyenge pontjaim, amelyeken keresztül elbukhatok.

Nyugodtan valljuk meg azokat a hibákat is, amelyeket ebben a világban talán már nem tudunk jóvátenni.

Ki kell tudni mondani, amiben szeretnék megújulni vagy jobbá lenni az Isten segítségével, illetve mely bűnöket szeretném letenni a Jézus Krisztus megváltó szeretete elé. Ahogy nagy igehirdetőnk, Joó Sándor fogalmazott:

Uram, ha ezekre a konkrétan engem kísértő bűnökre lenne alkalom, akkor ne legyen kedvem hozzá, ha lenne kedvem hozzá, akkor ne legyen alkalom rá.

Vagyis ha hisszük, hogy Isten véd bennünket, akkor ad egy vörös vonalat, egy keretet, amit semmilyen érdek, zsarolás, megtámadás vagy veszély esetén sem lépünk át.

– Mit jelent az újjászületés a mai ember számára?

– Az újjászületés annak a csodája, amikor életünk egy pontján – Isten megtérítő kegyelme által – rádöbbenünk, hogy az élet több annál, mint amit addig láttunk. Felismerjük, hogy sokszor kapkodtunk, felszínes dolgok után futottunk, miközben elsiklottunk a lényeg mellett: az Istennel való közösség és kapcsolataink, szeretteink mellett. A megtérés pillanatában Isten örök szeretetének tágassága „betör” az életünkbe, és világossá teszi: rossz irányba tartottunk. Ez a felismerés azonban nem pusztán bűntudatot hoz, hanem egy teljes fordulat lehetőségét. A megtérés ugyanis nemcsak elfordulás a rossztól, hanem odafordulás Istenhez, vagyis egy új élet kezdete.

Az újjászületés nem azt jelenti, hogy az ember tökéletessé válik. Ebben a világban nincs perfekció. A csoda inkább az, hogy bár nem vagyunk tökéletesek, Isten mégis igaznak és szentnek tekint bennünket Jézus Krisztus által.

Olyan ez, mintha egy új „látásmódot” kapnánk: Isten Krisztus tisztaságán keresztül néz ránk. Ha az embert igaznak mondják, az formálni kezdi az életét – elindul a változás, a megszentelődés folyamata. Onnantól kezdve nehezebb lesz az élet, de szebb is, mert onnantól kezdve krisztusi mérce van.

– Ez a hétköznapokban miben nyilvánul meg?

– Igyekeznünk kell, hogy nemet mondjunk arra, ami nem kedves Istennek, és egyre inkább az ő akarata szerint éljünk. Ennek kézzelfogható következménye, hogy már nem csupán önmagunkért élünk, hanem a másik ember felé fordulunk, különösen azok felé, akiket Isten ránk bízott. Néha ez azonban egészen egyszerű dolgokban valósul meg: figyelemben, jelenlétben, meghallgatásban.

Isten nem a világ összes terhét kéri számon rajtunk, hanem azt, hogy észrevegyük azokat az embereket, akiket elénk hoz.

A bűnbánat és az újjászületés tehát nem elvont fogalmak, hanem nagyon is konkrét életforma: egy új irány, amelyben a régi dolgok elmúlnak, és valami új kezdődik.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke (Fotó: Mirkó István)

Bár a hívő ember élete sem mentes a gyengeségektől és küzdelmektől, mégis megjelenik benne valami „mennyei többlet”, amelyet hitelességnek nevezünk. Ez nem tökéletességet jelent, hanem hogy törékenységünk ellenére is láthatóvá válik bennünk Jézus Krisztus formáló jelenléte.

– A megtérés egyszeri döntés, vagy pedig inkább hosszabb folyamat?

– A megtérést Isten minden embernél különbözőképpen végzi el. Erre nincsenek sablonok, sémák. Ez Isten cselekvése mindenestül, aki ismeri a mi személyiségünket. Valakinél akár pontszerűen, mint Pál apostolnál, ott a damaszkuszi úton, valakinél hosszú éveken, évtizedeken keresztül munkálja ki.

– Sokan vannak olyan helyzetben, hogy ugyan átadták az életüket Krisztusnak, de vannak olyan káros függőségeik, amelyeket azóta sem tudnak letenni. Van egy szint, amikor már nincs több megbocsátás? Vissza lehet élni a megbocsátás a kegyelmével?

– A megbocsátás kegyelmével vissza lehet élni, de Isten nem egy erkölcscsősz. Jézus Krisztus mikor hozzánk hasonlóan emberré lett, felvette a tér és az idő korlátait, és mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt. Fázott, szomjas volt, éhes lett, a pusztában kísértést szenvedett. Ő pontosan tudja, hogy az emberi élet mennyi különféle kötöttséggel és függőséggel van tele.

Abban pedig biztos vagyok – nem bagatellizálva a bűnt –, hogy az üdvösség nem azon múlik, hogy valaki cigarettázott-e vagy sem.

Isten azonban egy adott ponton belenyúl az ember életébe, és az övéitől képes elvenni ezeket a kötöttségeket. Erőt ad ahhoz, hogy el tudjuk ezeket hagyni, sőt: sokszor úgy van, hogy amíg az ember saját erejéből akar változni, addig nem sikerül. Amikor viszont Isten munkálkodik benne, akkor akár egy pillanat alatt is megtörténhet a változás. Ezt magam is megtapasztaltam: szinte észrevétlenül történt, mégis valóságos és mély fordulat volt.

– Van olyan bűn, amelyre nincs bocsánat?

– Jézus szerint a Szentlélek elleni bűn az, ami nem bocsátatik meg. Ennek a lényege, hogy Isten az evangélium egyetemes üzenetét az egész világon hirdetteti, és a Szentlélek által újra és újra „kopogtat” az ember szívén.

Jeleket ad, megszólít, sokszor csodákon keresztül is jelen van az életünkben – még akkor is, ha ezeket gyakran a véletlennek, a sorsnak vagy más erőknek tulajdonítjuk.

Isten egészen a végsőkig elmegy értünk: a Szentlélek által hív, hogy vegyük észre őt, és nyissuk meg előtte a szívünket. A Szentlélek elleni bűn az, amikor az ember mindezzel szemben megkeményíti a szívét, és tudatosan megmarad a hitetlenségben. Így a hitetlenség nem csupán vélemény, hanem állapot: az elszakítottság, az elveszettség állapota. Ha pedig ez véglegessé válik, annak következményei vannak. Nem arról van szó, hogy Isten kárhoztatni akar, hanem arról, hogy az ember tudatosan nem fogadja el az ő mentő kezét. Isten ki akar emelni ebből az állapotból, de ha ezt visszautasítjuk, akkor ennek a döntésnek megmaradnak a következményei.

– Sokan mondják vallásosnak magukat, de le is szögezik, hogy csak a maguk módján. Állításuk szerint hiszik Isten létezését, de a kereszténységük kimerül abban, hogy eljárnak templomba karácsonykor és húsvétkor, és esetleg ha nagy bajban vannak, akkor imádkoznak is. Járható ez az út?

– Létezik egyfajta érzelmi vallásosság, amikor az ember maga szeretné meghatározni, milyen Istent képzel el magának, és milyen spirituális közegben érzi jól magát. Ez azonban egy emberi irányú törekvés: az embertől az Isten felé vezető út, amely valójában nem működik. A Biblia határozottan tanítja, hogy nem mi jutunk el Istenhez, hanem ő hajol le hozzánk.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke (Fotó: Mirkó István)

Ha ő kijelentette magát, és megmutatta, kicsoda, akkor ebből születik meg az élő hit. Ebben a hitben lehetnek hagyományos keretek, liturgia, örökség, ugyanakkor mindig jelen van benne valami új: az újjászületett hit belső, Szentlélektől fakadó élete. Fontos különbséget tenni az élő hit és az úgynevezett „lelkes vallásosság” között. Az utóbbi sokszor az ember saját akaratát, dicsőségét és boldogságát keresi – még a vallásban is. Ilyenkor az ember mintegy „megalkotja” a maga istenképét, amely minden vágyát kiszolgálja.

Ez azonban eltér a bibliai hittől, és gyakran rokon az okkultizmus különböző formáival is: olyan emberi önmegváltási kísérletekkel, amelyek a legnagyobb kérdésekre, betegségre, halálra, lelki békére keresnek választ.

A Biblia szerint azonban ezekre a válaszok csak az élő Istennél találhatók meg. Ma Európa is sokszor attól szenved, hogy elszakadt ettől a forrástól: számtalan módszer, technika, életvezetési tanács áll már rendelkezésre – az ember önmaga próbálja megoldani az életét. A keresztény hit viszont azt mondja: az igazi megoldás nem emberi technikákban, hanem Isten kegyelmében van.

– Végezetül, ha húsvét alkalmából egyetlen gondolatot kellene útravalóul adni az embereknek, mi lenne az?

– Röviden és tömören az evangélium szavaival: „a követ elhengerítve találták.” Azok az asszonyok, akik húsvét hajnalán mentek Jézus testét megkenni, ezzel a csodával szembesültek. Számomra ez óriási üzenet. Az a kő, amelyet emberi erővel lehetetlen volt elmozdítani, amely lezárta a sírt és véglegességet sugallt, el lett hengerítve. Ez a kő jelképezi mindazt a zártságot, ami az emberi életben jelen van: a bűneinket, a megkötözöttségeinket, a hibáink következményeit, a korlátainkat, az idő, az egészség, sőt a halál határát is.

Mindannyian megtapasztaljuk, hogy van egy pont, ahol már nem tudunk segíteni sem magunkon, sem másokon. Hordozhatjuk egymás terheit, de végső soron mindenkinek megvan a maga terhe. Éppen itt válik döntővé a húsvét üzenete:

volt valaki, aki előttünk járt, és az elhengeríthetetlent is elhengerítette.

A húsvéti sír üres. Az üzenet így hangzik: „Nincs itt, akit kerestek, mert feltámadott.” Jézus Krisztus legyőzte a legnagyobb ellenséget, a halált. Azért jött, hogy életünk legyen, és bőségben éljünk – és hogy ezt az életet szolgáljuk minden helyzetben. Mert akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk.

Borítókép: Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke (Fotó: Mirkó István)