Sajátjaira is rátámad, a nők ellen a legerőszakosabb Magyar Péter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hétfőn a parlamentben támadt rá két női politikusra Magyar Péter. A miniszterelnök egy számára kínosnak tűnő ügyben vagdalkozott: Forsthoffer Ágnes házelnököt rendre utasította, és a távollétében megtiltotta neki, hogy máskor elvegye tőle a szót, Hegedűs Barbara fideszes képviselőt viszont anyai és női mivoltában alázta meg. Valamiért Magyar Péter mindig is a nőkkel szemben mutatta ki igazán a foga fehérjét.

2026. 06. 30. 8:38
Fotó: Hatlaczki Balazs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Judit vallomása: terrorban tartotta őt volt férje

Emlékezetes, Magyar Péter 2024-ben, mint Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje jelent meg a nyilvánosságban. Korábban, 2021-ben már volt arról szó, hogy három közös gyerek után el fognak válni, azonban ez csak 2023-ban következett be. Magyar Péter ezután lépett politikai pályára, az első politikai akciója pedig az volt, amikor nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amin a volt felesége szavai hallhatóak. 

Varga Judit már ekkor utalt arra, hogy Magyar Péter bántalmazta őt a kapcsolatuk idején, és hogy korábban már hosszú ideje zsarolta őt a hangfelvétellel. Később egy 2020-as rendőrségi jelentés is kiszivárgott a sajtóban, ahol olvasható, milyen válogatott módszerekkel próbálta sakkban tartani volt feleségét Magyar Péter. 

Varga Judit aztán egy interjúban tálalt ki arról, hogy milyen ember is valójában a volt férje. Elmondása szerint házasságuk alatt rendszeresen verbálisan bántalmazta, megalázta őt, a gyerekei előtt is. Egy alkalommal, amikor állapotos volt, a felhoz lökte Vargát az elmondása szerint, máskor az övét dobta hozzá a beszámoló szerint. 

Vogel Evelin is kitálalt

Magyar Péter politikai pályájában nem okozott törést a Varga Judit-interjú, hamarosan a magánéletében is újabb sikert ért el, új barátnőjeként Vogel Evelint mutatta be a nyilvánosság előtt. Vogel Evelin rendszeresen mutatkozott Magyar Péterrel, kapcsolatuk jól dokumentáltan része volt a Tisza Párt felemelkedéséről szóló történetnek is. 

Miután szakítottak Vogel Evelin kitálalt. Egy interjúban mondta el, hogy Magyar Péter vele szemben is agresszívan, megfélemlítően viselkedett. Őt, és egyébként a Tisza Párt más női munkatársait is lekezelően szídta, megalázta. Vogel Evelin kapcsolatuk végén átverve érezte magát, Magyar Péter kezdetben Oscar-díjas szerepléssel rabolta el a szívét, állítása szerint, majd amikor szakítottak, közölte vele, hogy az ő pozíciójáól bármelyik nőt megkaphatja az országban. 

Női riporterekkel szemben van igazán elemében Magyar Péter

Nem csak volt párjait, hanem a sajtó munkatársait is előszeretettel alázza Magyar Péter, kifejezetten azokban a helyzetekben lubickol, amikor női riporter kérdezné. Emlékezetes, amikor Brüsszelben Baraczka Eszter, az M1 tudósítója próbált kérdéseket feltenni az akkor még EP-képviselő pártelnöknek, Magyar Péter válasz helyett rátámadt, és arról kezdett beszélni, hogy szerinte a köztévében hazudnak róla és a pártjáról. Később, amikor már a kamerák nem vették, azzal fenyegette meg Baraczka Esztert, hogy ki fogják vizsgálni, mennyi a fizetése, milyen ingatlanjai vannak.

Emlékezetes csörtéket folytatott le a HírTV riporterével is Magyar Péter. Futó Boglárka többször próbált kérdéseket feltenni az akkor még kampányoló miniszterelnök-jelöltnek. Magyar Péter ezekre kezdetben válaszolgatott, majd a követőit elkezdte ráuszítani a riporternőre. Amikor az eseményeiről tudósított, többször ráirányítatta a kamerát, hangsúlyozva, hogy számára a HírTV egy propaganda-adó, amit a gyűlésein részt vevők fújolással, Futó Boglárka szidalmazásával vettek tudomásul. 

Komment

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.
Felhasználónév
2024. január 1.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.