Deutsch Tamás: Szánalmas cicaharc, amit az Európai Parlament csinál

– Az Európai Parlament által kizsarolt, de a tagállamok között teljes körű egyetértésre nem találó változattal szemben a korábbi, konszenzusos megállapodás kereteihez kell visszatérni – mondta Deutsch Tamás a lapunknak adott interjúban az uniós költségvetési patthelyzettel kapcsolatban. A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a helyzet olyan, mintha a befőtt akarná eltenni a nagymamát: nem az Euró­pai Bizottság, az uniós parlament vagy éppen az Európai Bíróság hozta létre a tagállamokat, éppen fordítva történt. A Fidesz-alapító Manfred Weber friss kritikájára reagálva azt is elmondta: az Európai Néppárt tagjainak zöme továbbra is párbeszéd útján rendezné a magyar kormánypárttal fennálló véleménykülönbségeket.

Strasbourg, 2019. július 16. Deutsch Tamás, a FIDESZ-KDNP képviselõje az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

– Manfred Weber egy hét végi lapinterjúban azzal érvelt, hogy amennyiben az igazságszolgáltatás függetlensége és a média szabadsága is maradéktalanul megvalósul Magyarországon, a kormánynak nincs félnivalója a jogállamisági feltételrendszertől. A hazai ellenzék soraiból is gyakran hangoztatják ezt. Mit gondol, valóban ennyire egyszerű a képlet?

– A Gestapo és az ÁVH is ugyanezt mondta: akinek nincs takargatnivalója, annak nincs félnivalója. De nagyon is jól emlékszünk arra, hogy a valóságban önkényes politikai döntések alapján bárkit, bármikor, bármiért meg lehetett büntetni. Már az is ijesztő, hogy a jogállamiság címszó köntösébe bújtatott elfogult, a kettős mércét rendszerszerűen alkalmazó eljárások az elmúlt években mindennapos gyakorlattá váltak az Euró­pai Unióban. Most ezt akarják megfejelni egy olyan rezsimmel, amiben önkényes politikai döntések alapján lehet majd megbüntetni egyes országokat. 2015 óta mindenáron azt akarják elérni, hogy ne adjanak pénzt, sőt büntessék is meg azokat az országokat, amelyek nemet mondanak a bevándorlásra. Ezért most új eszközt találtak ki a zsarolásra.

Brüsszelben mostantól csak az az ország lehet „jogállam”, amelyik beengedi a bevándorlókat.

Magyarország számára mindez elfogadhatatlan. Ahogy eddig, úgy a jövőben is a lehető leghatározottabban nemet mondunk az ideológiai mániáktól vezetett, önkényes és megalapozatlan támadásokra. Manfred Weber nyilatkozatához még annyit érdemes hozzátenni, hogy az egyik legutóbbi néppárti frakcióülésen ő maga is elismerte, hogy a Sargentini-jelentés állításai nem állnák meg a helyüket a bíróság előtt. Jó reggelt kívánunk! Hát persze hogy nem, hiszen az a politikai pamflet hemzseg a hazugságoktól. Kár, hogy Weber ezt a jelentést 2018-ban megszavazta. És itt nem az Európai Parlament egy jelentéktelen politikai nyilatkozatáról beszélünk, hanem a Magyarországgal szembeni hetes cikkely szerinti eljárás alapját jelentő dokumentumról! Ezek után mi mást is mondhatnánk, köszönjük szépen, de a hazug Sargentini-jelentést megszavazó politikusoktól nem fogadunk el leckét jogállamiságból sem.

– Az Európai Parlament határozottan kiáll a jogállamisági kondicionalitás mellett, annak ellenére, hogy a tagállamok között nincs egyhangúság a kérdésben. Intézményi konfliktust is látunk, hiszen az EP egyre nagyobb szeletet akar magának a tortából. Feloldható az ideológiai-intézményi harc?

– A szánalmas valóságshow-kban levitézlett celebek cicaharcára emlékeztet, ahogy az Európai Parlament presztízsküzdelmet folytat a tagországokat képviselő uniós intézménnyel, a tanáccsal szemben.

Az európai parlamenti diskurzus színvonala Orwell Állatfarmját idézi, ahol azt mondjak: „négy láb jó, két láb rossz”.

Azaz csak az uniós hatáskörök bővítése a jó, a tagállami szuverenitás rossz. Mára sajnos odáig jutottunk, hogy az EP többsége a tagállamokban, a nemzetállamokban látja az európai fejlődés elsőrendű akadályát. Ez a helyzet olyan, mintha a befőtt akarná eltenni a nagymamát: nem az Európai Bizottság, az uniós parlament vagy éppen az Európai Bíróság hozta létre a tagállamokat, alapította meg mondjuk Németországot, Hollandiát vagy bármely más országot, hanem éppen fordítva történt. Az európai nemzetállamok hozták létre az Európai Uniót, és bíztak hatásköröket az uniós intézményekre. Szóval két láb is jó, négy láb is jó!

– Mit gondol, sikerülhet áttörést elérni a decemberi uniós csúcstalálkozón? Vannak életképes kompromisszumok az asztalon?

– Szerintem a helyzet egyáltalán nem bonyolult, hiszen az állam- és kormányfőknek júliusban egyszer már sikerült megállapodniuk. Ha visszaemlékszünk, a nyári uniós csúcs előtt sokkal pesszimistábbak voltak a várakozások, mint most, hiszen akkor a keretköltségvetést, a helyreállítási alapot és a jogállamisági feltételességet illetően is nagyon távol álltak egymástól az álláspontok. Ráadásul az is tudvalevő, hogy az unió hagyományosan lassan reagál az akkora kihívásokra, mint amilyet az új koronavírus-járvány súlyos gazdasági hatásai jelentenek. Az előzetes sopánkodó hangok ellenére júliusban azonban mégis minden kérdésre kiterjedő, átfogó megállapodás született.

Az Európai Parlament viszont megtámadta az Euró­pai Tanács döntését, és zsarolni kezdte a tagállamokat.

Elképesztő és elfogadhatatlan, hogy az EP négy hónapnyi időhúzása és folyamatos zsarolása után egyes frakcióvezetők most arról beszélnek, hogy Magyarország és Lengyelország akarna zsarolni a vétójával. A képlet tehát egyszerű: az Európai Parlament által kizsarolt, de az Európai Tanácsban teljes körű egyetértésre nem találó változattal szemben a korábbi, konszenzusos megállapodás kereteihez kell visszatérni!

– Láthatjuk, hogy a vétókat követően forrnak az indulatok az EU-ban. Most épp svéd baloldali politikusok vizionálnak Magyarország és Lengyelország nélküli uniót, miközben olyan vélemények is vannak, hogy a hetes cikkely szerinti eljárások előrenyomása lehet majd a „szankció” Budapest és Varsó ellen. Kell tartani ilyen, büntető jellegű forgatókönyvektől?

– Azt gondolom, hogy ez a szög már jóval korábban kibújt a zsákból. A fenyegetés és nyomásgyakorlás nem most, a vétót követően fog elkezdődni, épp ellenkezőleg, már évek óta tart! A magyar parlament 2010 óta hiába alkot az uniós normákkal és jogelvekkel összhangban álló törvényeket, azokat Brüsszelből mégis szinte egytől egyig megtámadják. Kitűnő példa minderre az alaptörvényünk 2011-es elfogadása és az ezt ért durva uniós támadások, amelyek gyakorlatilag az ország alkotmányos szuverenitását kérdőjelezték meg. Mi soha nem kezdtünk bele más országokat megtámadó ideológiai vitákba például arról, hány uniós országban nincs is alkotmánybíróság vagy éppen melyik tagállami kormányok utasíthatják közvetlenül az ügyészséget. Mostanra mégis ott tartunk, hogy mások akarják megmondani nekünk, magyaroknak, hogyan is alakítsuk az életünket.

Olvastam a napokban Navracsics Tibor írását arról, hogy az Európai Unió miért is nem Szovjet­unió. Az Európai Uniót viszont igenis sokan akarják egy európai birodalommá átalakítani.

Európai Egyesült Államokat akarnak, ahol nem a nemzetek döntenek szabadon a jövőjükről, hanem a birodalmi központban határozzák meg, kinek és mit szabad. Ezért mondom azt következetesen, hogy sem a keleti, sem pedig a nyugati önkényből nem kérünk!

Deutsch Tamás az Európai Parlament brüsszeli épületében.

– A genderkérdésben egyre kiéleződő viták is ezt a birodalmi logikát mutatják?

– Az uniós szerződésekben egyértelműen meghatározottak szerint a tagállamok maguk dönthetnek a családjogi szabályozás kérdéseiben, ez az ő hatáskörük. Most mégis ennek a megváltoztatására indítottak genderideológia vezérelte kísérleteket.

Magyarországon, ahogy eddig, úgy a jövőben is mindenki abba lehet szerelmes, akibe csak akar: nő lehet nőbe, nő lehet férfiba, férfi lehet férfiba és férfi lehet nőbe.

Hazánkban az azonos neműek szerelmének és akár életközösségének útjába nem áll akadály, sőt az azonos ne­műek intézményesített együttélésének formái is biztosítottak. A házasság viszont férfi és nő közötti, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség, hiszen a magyarok elsöprő többsége ezt felfogást vallja. És mi, magyarok véletlenül sem támadjuk azokat az országokat, amelyek ettől eltérő állásponton vannak, ugyanis valamennyi tagállam szabadon dönthet ebben a kérdésben.

– Visszatérve Manfred Weber friss nyilatkozataira, a politikus már többször azt is kimondta, hogy ha nem lenne világjárvány, már kizárták volna a Fideszt az Európai Néppártból.

– Már megint azoknak lett igazuk, akik szerint nincs új a nap alatt. Hadd idézzek szó szerint néhány sort: „nevezett párttagok több alapvető kérdésben a párt politikájától eltérő nézeteket képviselnek, s ezeket különböző párton kívüli fórumon huzamosabb idő óta hangoztatják, terjesztik”. Ez a mondat bizony a kommunista állampárt, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának egy 1988-as közleményéből való, amelyet Bihari Mihály, Bíró Zoltán, Király Zoltán és Lengyel László MSZMP-ből történő kizárásakor adtak ki. Manfred Weber ezekben az időkben bajor középiskolásként, vígan élte a szabadság nyújtotta életet, míg Magyarországon számunkra ez még távolról sem volt adott. De az idézet akár egy Manfred Weber- vagy Donald Tusk-interjúból is lehetne, ugye?

Nem lenne szabad egy politikai közösségen belül meglévő véleménykülönbségeket a kommunista állampártéhoz hasonló módszerekkel „kezelni”.

Számomra lassan úgy tűnik, az az egyetlen szerencsénk, hogy az Európai Néppárt brüsszeli székházának pincéjében nincsenek fogdák, mert ellenkező esetben már rég ott találhattuk volna magunkat. A valóság azonban az, hogy a néppárt tagságának kétharmada továbbra is azon a véleményen van, hogy párbeszéd útján kell rendezni a nézetkülönbségeket. A dörgedelmes nyilatkozatok persze jól hangzanak úgy, ahogy az is, hogy a Fideszt tizennégy párt akarja kizárni a néppártból. Csak arról az apróságról feledkeznek el, hogy a kizárásunkat kezdeményező pártok szinte kivétel nélkül még csillagászati távcsővel is alig látható méretű, zömében liberális és a saját országukban ellenzéki helyzetben lévő, tehát a saját polgáraik által sem igen támogatott tömörülések. A politika márpedig a közbizalom megnyerésének és megtartásának a művészete. Ma a néppárton belül az vált gyakorlattá, hogy az elenyésző támogatottságú pártok kritizálják, ha másokmak otthon komoly támogatottságuk van, és elkezdenek velük szemben vádaskodva „populistázni”. Ez a fajta gondolkodás is hozzájárult ahhoz, hogy a pártcsalád az elmúlt tíz évben folyamatosan gyengült.

– Arról is beszélnek, hogy Weber akárcsak egykori bizottsági elnökaspiránsként, most az Európai Parlament elnökségéért folytatott kampányában használja ütőkártyának a magyarügyet. Ennek van valóságalapja? (Az uniós parlament 2022 januárjában választ magának új elnököt – a szerk.)

– Webernek valóban vannak EP-elnöki ambí­ciói. Ne legyünk naivak, a jelenlegi „jogállamisági” vitában ehhez komoly támogatókat remél az Európai Parlament baloldali frakcióitól. A hangzatos „jogállamisági” megfontolásoknál csak a személyes hatalmi ambíciók lehetnek fontosabbak. És jól emlékezhetünk még arra, hogy 2019-ben

az Európai Bizottság elnöki tisztségére aspiráló csúcsjelöltként éppen abban látta a sikere zálogát, ha nekiront Magyarországnak,

Orbán Viktornak és a magyar kormánynak. De ez a stratégia már akkor sem jött be neki.