Közérdekű adatigényléssel fordult a Háttér Társaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz, amely által egyebek mellett kisgyerekek nemi szervi beavatkozásairól szeretne információt szerezni – tudta meg a Magyar Nemzet. Magyarország legnagyobb LMBTQI- szervezete az adatigénylés indoklásaként közölte: 2020 és 2022 között a társaság több külföldi szervezettel együttműködve egy olyan tudatosságnövelő, valamint szociális és egészségügyi szakembereket érzékenyítő és oktató projekt megvalósításában vesz részt, amely az interszex személyek hátrányos megkülönböztetése elleni küzdelmet, továbbá szükségleteik magasabb fokú kielégítését segíti elő.
A Háttér Társaság ezért a Bring-In nevezetű projekt részeként – amelynek magyarországi megvalósításához az Európai Bizottság Jogok, egyenlőség és polgárság programja 29 858 euróval, azaz közel 11 millió forinttal járul hozzá – „helyzetelemző” és „szükségletfelmérő” kutatást végez, továbbá az interszex emberek magyarországi helyzetéről készít jelentést.

Forrás: Facebook/Háttér Társaság
A lapunk birtokába jutott dokumentumból kiderül: a jelentés elkészítéséhez a melegjogi szervezet elsősorban azt szeretné kideríteni, hogy 2015 és 2020 között összesen hány különböző személyen végeztek a hím ivarszerveket, a női nemi szerveket, illetve azok rendellenességét, továbbá a petefészek, a méh, illetve a herék megbetegedését érintő egészségügyi beavatkozást. Emellett arra is kíváncsiak, hogy
2010 és 2020 között hány kiskorú, valamint egyévesnél fiatalabb csecsemő esetében végeztek genitális (azaz nemi szerveket érintő) rekonstrukciót, sőt azt is tudni akarják, hogy a kisgyermekek nemi szervét érintő műtétek milyen diagnózisokhoz kapcsolódtak.
A Magyar Nemzet által megkérdezett gyereksebészek és gyerekurológusok egybehangzóan azt állították, hogy a Háttér Társaság jelentéséhez beszerezni kívánt adatokkal körülírt orvosi beavatkozások a valóságban tényleg rutinszerűen előfordulnak: kisfiúknál például a rejtettheréjűség, a fitymaszűkület, a heresérv vagy a húgycső nem megfelelő helyen történő nyílása, kislányoknál pedig a kisajkak összetapadása esetén. Ezeknek az eseteknek a körében viszont nem tudták értelmezni annak firtatását, hogy ezek az orvosi beavatkozások milyen diagnózisokhoz kapcsolódtak.
Álláspontjuk szerint itt ugyanis a helyzet mindig egyszerű: mindegyik beavatkozás esetében a cél az egészséges, a normális állapot helyreállítása.
Arra a kérdésünkre, hogy véleményük szerint a Háttér Társaság milyen szükségletet szeretne az adatgyűjtéssel felmérni, nem kívántak találgatásokba bocsátkozni. Mint egyikük fogalmazott: ezt az adatsort helytelen lenne túlgondolni, valamilyen bonyolult, a nemi identitás egészét érintő kérdésre visszavezetni, különösen pedig bárminemű társadalmi tudatosságot növelő kampány kiindulópontjává tenni.