Lángosillat terjeng a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola ürességtől kongó folyosóin. Sehol egy matekkönyvvel lézengő diák, senki nem stresszel a közelgő dolgozat miatt, vagy majszolja tízóraiját a folyosón. Ma nem lesz felmérő, sztrájk van. Az egyik terem sütödévé avanzsált, a tanárok kötényre és fakanálra cserélték a tankönyvet, kedélyesen lángost, rántott gombát és mákos rétest készítenek. „Leginkább a rengeteg adminisztrációból és abból van elegünk, hogy minden egyes krétáért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) kell könyörögnünk – kezdi egyikük. Arcát és nevét nem vállalja, de alig bírja abbahagyni a panaszáradatot.– Szeretnénk végre mi eldönteni, milyen könyvből kívánunk tanítani” – teszi hozzá a már ismert érvet. Az intézményben 55 pedagógus tette le a munkát, ami a tantestület több mint 80 százaléka. Aki nem süt, az filmet néz, az egyik sarokban kézművesszakkör szerveződött, gyönyörű kosarakat készítenek.
„Sokan azt gondolják, hogy egy hosszabb sztrájk vagy egy még durvább demonstráció lesz a következő lépés” – ezt már Turcsik Viktor, az iskola igazgatója feleli arra a kérdésünkre, mi lesz, ha a kormányt nem hatja meg a szerdai országos, egész napos akció sem. Reményeik szerint azonban ez is elég lesz ahhoz, hogy követeléseik nagy része teljesüljön. A legfontosabbnak azt tartják, hogy az intézmény kerüljön vissza az önkormányzat irányítása alá, vagy legalább lehessen önálló költségvetése. „2013-ban – amióta a Klik a fenntartó – gyakorlatilag padlóra kerültünk, semmilyen költségvetésünk nincs, nem tudjuk, mire számítsunk” – sorolja az igazgató, hozzáfűzve, hogy Budaörs nagyon jó fenntartó volt, alkotó környezetben tudtak dolgozni, ahol ők dönthettek a tankönyvválasztási és módszertani kérdésekben. Mint mondja, eddig volt pénz fejlesztésre, eszközökre, bútorra, ma már nincs. Ami kevés fejlesztés az utóbbi időben megvalósult, csak az önkormányzatnak köszönhető.
„Ha sátrakat ütnek az udvaron, mi abban is tanítani fogunk, ha nem lesz kréta, mi anélkül is oktatunk, de veszélyben van a színvonal” – mondja az intézményvezető. Szerinte inkább az a kérdés, hogy a XXI. században mi az a minimum, amit egy magyar diáknak meg kell kapnia. „Elmehet egy magyar diák múzeumba? Erdei iskolába? Színházba? Biztosítva van neki, hogy normális körülmények között dolgozzon? Kezébe vehet tabletet, laptopot az a tanuló is, akinek a szülei esetleg nem vehetik meg otthonra?” – özönlenek a költői kérdések.