A hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésére szolgáló szoftver telepítését és használatát eddig 378-an vállalták – mondta el Kiss Róbert rendőr alezredes az Operatív Törzs hétfői sajtótájékoztatóján. Közölte, jelenleg 10 955 házi karantén van érvényben. A hétvégén a legtöbb esetben figyelmeztetéssel kellett élni a rendőröknek, vidéken 534 esetben kellett szabálysértési szankciót kiszabniuk.
Rémhírterjesztés miatt eddig 85 esetben indítottunk büntetőeljárást
– mondta az alezredes.
Kiss Róbert elmondta azt is,
megváltoztak a Horvátországba való átlépés szabályai:
aki Magyarországról akar átmenni, igazolnia kell, hogy van kinti ingatlanja, hajója vagy temetésre megy.
A határokon, Tompánál két-, Röszkénél háromórás várakozásra kell számítaniuk a teherforgalomban résztvevőknek – számolt be Kiss Róbert.
Az országos tisztifőorvos elmondta: a járványgörbén látható, hogy némi kiugrásokkal, de hétről hétre emelkedett a görbe, vagyis az igazolt új fertőzöttek száma fokozatosan emelkedett.
Volt olyan időszak, amikor a reprodukciós ráta alapján egy fertőzött személy két-három másiknak adta át a vírust.
Ez rövid ideig tartott, mert az idejében bevezetett intézkedéseknek köszönhetően alacsony maradt a fertőzöttek száma. Müller Cecília mindenkinek megköszönte, hogy fegyelmezetten, a hatóságokra, szakemberekre hallgatva, közös sikerként értékelhetjük, hogy
a környező országokhoz és Európa összes országához képest nagyon sikeres járványkezelés zajlott és zajlik mind a mai napig.
3284 igazolt fertőzöttet tartunk számon a mai napon. A tisztifőorvos hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy ennyi fertőzött van jelenleg, hanem a járvány teljes időtartama alatt összesen ennyi igazolt esetet regisztráltak. Az aktív fertőzöttek száma 1905 fő, ha a gyógyultak (958 fő) és elhunytak (421 fő) számát kivonjuk. Az elhunytak száma szomorúságra ad okot, azonban Európa alsó harmadában szerepelünk ezekkel az adatokkal – mutatott rá Müller Cecília.
A tisztifőorvos azt mondta:
a halálozásokat tekintve Európa alsó harmadában van hazánk, és a járvány időtartama alatt nem volt kimutatható többlethalálozás.
Természetesen a halálesetek mindannyiunkat megráznak – fogalmazott, hozzátéve: jellemzően idős, krónikus betegségben szenvedők hunytak el a koronavírussal összefüggésben. Mint mondta, 40-49 év között nyolcan, 30-39 év között hárman hunytak el a 421 főből.
Jelenleg továbbra is két gyermekkorú fertőzöttet tartunk nyilván, de állapotuk kielégítő
– számolt be Müller Cecília.
Az összes fertőzött 42 százaléka férfi, 58 százaléka nő. Ez nem ad okot különösebb következtetésre a tisztifőorvos szerint, hiszen megfelel a magyarországi korfának. A területi eloszlásról azt mondta,
továbbra is Budapest, Pest megye és Fejér megye vezet a fertőzöttek számában.