A testbe kerülve a vírusrészecskéket az antigén-prezentáló sejtek veszik fel. Az antigén-prezentáló sejtek feladata, hogy megmutassák a szervezetnek azt az anyagot, ami ellen immunreakciót kell kialakítani.
Az antigén-prezentáló sejtek teljesen szétszerelik a vírust, majd a fehérjéit a sejtfelszínhez szállítják. Ezeket a vírustöredékeket a segítő T-sejtek érzékelik, majd sejtfelszíni receptoraikkal kapcsolódnak hozzájuk. Az így aktivált T-sejtek fontos jelmolekulákat bocsátanak ki, amelyek az immunrendszer végrehajtó sejtjeinek működését szabályozzák.
Nagyon fontos szerep jut egy másik immunsejttípusnak, a B-sejteknek is. Ezek szintén kötődnek a vírusrészecskékhez, majd a segítő T-sejtek közreműködésével antitesttermelésbe kezdenek.
A létrejött antitestek a vírus fehérjetüskéihez kötődnek, és megakadályozzák a kórokozókat, hogy a sejtekbe jussanak.

Fotó: MTI/AP/Hszinhua hírügynökség/Zhang Yuwei
Hatékony vakcina
A legutóbbi klinikai vizsgálatok eredményei alapján a Sinopharm-védőoltás hatékonynak mondható.
A kínai hatóságok vizsgálata alapján az emberek 79,34 százalékát védte meg a covid-19 betegségtől. Ennél is jobb eredményt mutattak az Egyesült Arab Emírségekben zajló vizsgálatok, amik 86 százalékos hatásosságot állapítottak meg.
Mindkét adat magasabb az influenza oltás hatékonyságánál.
A szert már 4,5 millió embernek adták be Kínában, súlyosabb mellékhatásokról nem érkeztek hírek. A megfelelő védelemhez két dózis beadására van szükség.
Egyelőre még nem lehet tudni biztosan, a Sinopharm vakcinája milyen hosszú időre ad védelmet, de minimum 6 hónap a védettség időtartama (szinte biztos, hogy ennél is több, de egyelőre ennyi idő telt el az első beadott oltások óta, vagyis ennyi időt lehet most deklarálni). Mindenesetre léteznek olyan immunsejtek (memória B-sejtek), amelyek az antitestek eltűnése után is évekig-évtizedekig emlékeznek a kórokozóra. Így ha ismét támadás éri a szervezetet, az immunrendszer már hatékonyabban fog reagálni.
Az eredeti cikket IDE KATTINTVA érheti el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!