Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség csütörtökön Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció volt politikusa és társai ellen.

Hiába a sok napsütés, még ne rakja el a télikabátot – mutatjuk a jövő heti időjárást + videó
Akár még mínuszok is lehetnek.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség csütörtökön Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció volt politikusa és társai ellen.
A már más bűncselekmények miatt elítélt bűnöző ezúttal bérgyilkossági ügybe keveredett, egy ügyvédnő akart megöletni egy férfit, ám a volt DK-snak csalás miatt kell felelnie.
Kőrös még MSZP-sként a 2014-es bajai videóhamisítás miatt lett közismert. A solti cigány önkormányzat vezetőjeként politizált. A videóhamisítás lényege, hogy álszereplőkkel próbált meg lejáratni kormánypárti politikusokat Baján, miután kamerára vettek egy megrendezett jelenetet egy szavazatvásárlásról.
Kőrös az MSZP-ből a DK-ba igazolt, majd a 2018-as országgyűlési választáson a Minden Szegényért Párt Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltje volt.
A legfrissebb vád szerint bandájával átverte a bérgyilkost kereső budapesti ügyvédnőt.
A történet 2017-ig nyúlik vissza, amikor egy akkor ügyvédként dolgozó 47 éves nő megismerkedett egy korábbi ügyfelén keresztül a Kőrös Gusztáv társaságához tartozó Sz. Zsolttal, aki D. Márkó néven mutatkozott be. Az ügyvédnő megállapodott Sz. Zsolttal egy bérgyilkosságról, azonban Sz. Zsolt a beszélgetést a nő tudta nélkül felvette. A nyomozás során kiderült, hogy a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére, ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinak ezért kellett volna meghalnia. Sz. Zsolt 2017. június 30-án felvette a kapcsolatot a férfival, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt még azt is elárulta, hogy ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő hetvenezer eurót ajánlott fel a munka elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos+ azt mondta a férfinak, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt. Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinak a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe. A pénzt 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezte a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.
A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 51 éves Kőrös Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert. A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében. Az egész akciót Kőrös irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogy hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől. A pénzt Kőrös Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről.
A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben emberölés előkészületének bűntette, az öt férfi ellen nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.
Az ügyészség a nővel és négy büntetett előéletű társával szemben letöltendő börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoz, egy férfival szemben, aki büntetlen előéletű, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, emellett a csalással vádolt személyeknél pénzbüntetésre ítélést is.
A Büntető Törvénykönyv azt, aki emberölés elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik vagy a közös elkövetésben megállapodik, egy évtől öt évig, aki csalás révén nagyobb (ötszázezer forintot meghaladó, félmillió forintot azonban nem túllépő) kárt okoz, három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.
Kőrös és öt társa ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt tavaly a Központi Nyomozó Főügyészség is vádat emelt.
Ennek a vádnak a lényege szerint szerint 2017 áprilisában a volt DK-s rávette nem jogi végzettségű ismerősét, hogy adja ki magát ügyvédnek, és ajánlja fel egy fogvatartottnak, hogy hétmillió forint ellenében közbenjár az eljáró hatóságoknál szabadlábra helyezése és az ellene folyó nyomozás megszüntetése érdekében.
Államtitkárnak adta ki magát
A baloldali politikusbűnözőt idén februárban a Kaposvári Törvényszéken első fokon nyolc év szabadságvesztésre ítélték. A vád szerint a magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól összesen 168,5 millió forintot csalt ki. A volt DK-s politikus 2017-ben hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre. Az „üzleti” megbeszélésekre Kőröst a társai úgy kísérték el, hogy magukat a Terrorelhárítási Központ kommandósainak adták ki. A bűnszervezet tagjai jól működő, nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutattak fel, akik a cégeik növekvő tőkeigényét uniós pályázati pénzekből akarták kielégíteni.
Akár még mínuszok is lehetnek.
Csak az első napon több mint húsz előadáson és panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.
Az építési és közlekedési miniszter csak tényeken alapuló vitákba tud belemenni.
A vonalon késésekre kell számítani.
Füstös szobák titka – ő küldte Gyurcsánynak a selyemzsinórt
Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott
Kubatov Gábor posztja a szívbajt hozta a Fradi szurkolóira
Donald Trump szinte azonnal ragált Putyin felvetésére - jöhet a háború vége?
Nincs kivétel, Szoboszlai Dominik csapata nem tarthatja meg a bajnoki kupát
Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Hiába az edzőváltás, a kiesőjelölt otthonában folytatódott az Újpest mélyrepülése
Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Akár még mínuszok is lehetnek.
Csak az első napon több mint húsz előadáson és panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.
Az építési és közlekedési miniszter csak tényeken alapuló vitákba tud belemenni.
A vonalon késésekre kell számítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.