Az óbudai gyerekekkel szúrt ki Kiss László, a III. kerület balos polgármestere, amikor megtiltotta a napközis tábor vezetőinek, hogy átvegyék az ajándékba kapott strandbelépőket. Kétszáz ilyet vásárolt a táborozók számára Bús Balázs önkormányzati képviselő, Óbuda korábbi polgármestere, akivel már korábban is előfordult, hogy tiszteletdíja egy részét jótékony célra ajánlotta fel. A járvány elleni védekezés idején például a Szent Margit Kórház ápolóit igyekezett így támogatni. Azért kaptak strandbelépőt a gyerekek, mert idén az önkormányzat a táborozóknak nem biztosít strandolási lehetőséget.

Fotó: Facebook
A megvásárolt jegyek pillanatnyilag Kiss László titkárságán várnak a sorsukra.
– Valójában már nem kétszáz jegyről van szó: a Fidesz frakció tagjai újabb kétszázat vásároltak, és helyi vállalkozók is összedobtak százat – mondta el a Magyar Nemzetnek Bús Balázs. – Én úgy érzem, elég erős összefogás formálódott a gyerekek érdekében, és remélem, hogy ez hat Kiss Lászlóra is. Véleményem szerint a jegyek el fognak jutni a gyerekekhez, de ha nem így történik, az sem fogja elvenni a kedvemet, a kedvüket, hogy máskor is tegyünk hasonló felajánlásokat.