Kálmán Olgával puccsolják meg Gyurcsányék Karácsony Gergelyt

A Demokratikus Koalíció és elnöke, Gyurcsány Ferenc, megváltoztatva korábbi álláspontját, Karácsony Gergely helyett Kálmán Olga főpolgármester-jelöltségét támogatja. Annak ellenére, hogy a volt televíziós újságíró függetlenként indul az ellenzéki előválasztáson, jelöltségét tegnap rendkívüli sajtótájékoztatón az európai parlamenti választáson listavezetőként mandátumot szerzett Dobrev Klára jelentette be. A DK elnöke szerint a Momentum tehet arról, hogy újabb ellenzéki jelölt száll ringbe.

Bákonyi Ádám - Baranyai Gábor
2019. 06. 07. 6:29
Kálmán Olga (balra) új szerepre készül Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olyan főpolgármester-jelöltet szeretnék a budapestiek figyelmébe ajánlani, aki megalkuvás nélkül és kőkeményen küzd Orbán rendszerével és Tarlóssal szemben – ezekkel a szavakkal jelentette be tegnap váratlanul, rendkívüli sajtótájékoztatón Gyurcsányné, hogy a DK Kálmán Olga egykori televíziós újságírót jelöli a főváros vezetésére. Az eseményen Gyurcsány Ferenc meg sem jelent, a jelek szerint tehát felesége EP-listavezetőként immár nemcsak Brüsszelben, hanem Magyarországon is a DK politikai törekvéseinek megjelenítője. A bejelentés továbbá azért is érdekes, mert a DK mindeddig Karácsony Gergelyt, az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltjét támogatta.

Gyurcsány Ferenc még a pártjának négy brüsszeli mandátumot hozó EP-választás után is kijelentette, „nincs ok arra, hogy bármelyikük is elbizonytalanodjon” Karácsony támogatásában. Dobrev Klára most viszont azt állította, Karácsony Gergellyel arról állapodtak meg, hogy csak az előválasztás első fordulójában támogatják. – Mindenkinek az az érdeke, hogy egy igazán izgalmas politikai vita és verseny alakuljon ki Budapesten – hangoztatta Gyurcsányné, azt állítva, hogy a DK az őszi önkormányzati választáson az ellenzéki előválasztás nyertesét fogja támogatni, bárki is legyen az végül. A DK EP-listavezetője szerint Kálmán Olgától azt lehet várni, hogy ha megválasztják, akkor Budapest levegője egy kicsit szabadabb lesz, fellép mindenfajta „mutyival” szemben, és nem hagyja, hogy megkárosítsák a fővárosiakat.

Kálmán Olga (balra) új szerepre készül
Fotó: Facebook

A „G-nap” után az ATV-t elhagyó és Simicska Lajoshoz igazoló Kálmán Olga saját szerepvállalását azzal indokolta: az EP-választás megmutatta, hogy a választók azt akarják, hogy minél több új szereplő tűnjön fel a magyar politikában. Szerinte ő és Gyurcsányné is azt szeretné, ha minél több nő vállalna szerepet a közéletben. Kijelentette azt is, hogy „minden budapesti jelöltje” szeretne lenni, mert bár a DK „biztatására” indul, de ha megnyeri az előválasztást, akkor ősszel az MSZP, a Momentum, valamint a Fidesz szavazóinak támogatására is számít. Kálmán szavahihetőségét és főpolgármesteri alkalmasságát ugyanakkor saját, alig két hónapja adott interjúja vonja kétségbe.

„Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. Miért mennék át?” – hangoztatta áprilisban a 24.hu-nak lehetséges főpolgármester-jelöltségéről. Mint Kálmán fogalmazott, „elárulom, miért nem fordult meg a fejemben, hogy pályázzak a főpolgármester-jelöltségre: mert nagyon komolyan gondolom a politikát. Mi is történne? Kampányban nyilván el kell mondani, milyen pocsék itt a köztisztaság, az úthálózat, a tömegközlekedés, az egészségügyi ellátás és az oktatás. De ha netán megválasztanak, eltelik fél év, s megint ki kell állni. Akkor mit mondhatok? Hát továbbra is azt, hogy pocsék a köztisztaság, az úthálózat, a tömegközlekedés, az egészségügyi ellátás meg az oktatás”.

Az ATV-től Simicskához igazoló tévés nemrég még kizárta, hogy főpolgármester-jelölt legyen
Fotó: MTI/Kollányi Péter

Kálmán Olga jelölése kapcsán Gyurcsány Facebook-bejegyzésben lényegé­ben azt fogalmazta meg, hogy a Momentum tehet az egészről, akik saját jelölttel álltak elő, amivel szerinte „kinyílt a verseny”. Ezektől függetlenül Gyurcsány szerint a kerületi megállapodásokat nem akarják felrúgni, és bárki győz az ellenzéki előválasztás második fordulójában, azt fogják támogatni. A DK elnöke gondosan elkerülte, hogy az EP-választás másnapján szóban még a zuglói polgármester indulását támogatták.

Tarlós István újabb kihívója kapcsán nem kívánt véleményt megfogalmazni. A főpolgármester sajtófőnöke, Szűcs-Somlyó Mária azt mondta: az ellenzék kezd olyan lenni, mint 2014-ben, egy bohózat, vicc, amit művelnek.

Most tudta meg, milyen a politika

Hideg zuhanyként érhette Kálmán Olga jelölése az ellenzéki előválasztás lázában égő Karácsony Gergelyt, mivel az MSZP–Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje Gyurcsány Ferencné bejelentését követően azonnal lemondta a délutánra szervezett sajtótájékoztatóját. Zugló polgármestere a DK által támogatott független jelölt színre lépése pillanatában az előválasztáson való indulásához szükséges aláírásgyűjtésre hívta támogatóit hivatalos Facebook-oldalán: „Gyertek, csak veletek sikerülhet!” felkiáltással. Az MSZP–P jelöltje Gyurcsányné bejelentése után két órával közösségi oldalán mentegetőzött: „Na, most ért véget a találkozó az aktivistáinkkal, három dolog elöljáróban: 1. Mindig is szerettem a kihívásokat. 2. Mindig is abban hittem, hogy az előválasztáson minél több jelöltnek kell indulnia, hogy a hatalom jelöltjével szemben a budapestiek jelöltje álljon. 3. Mindig is szerettem Kálmán Olgának nyilatkozni.” Karácsony délután négykor a Facebookon tartott élő sajtótájékoztatóján azt mondta: „Sziasztok! Kezd egyre érdekesebbé válni a budapesti előválasztás. Eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, hogy én leszek. De c’est la vie, ilyen a politika állítólag.”

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.