Hajléktalanok, szívességi lakáshasználók, anyaotthonokban élők, mamahotelben rekedt fiatal felnőttek, illetve közüzemi díjhátralékosok számára kíván megfizethető bérlakás-kínálatot létrehozni az a Szociális Lakásügynökség, amely a fővárosi önkormányzat, az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) és a Városkutató Kft. együttműködésében indulna 2021-ben – olvasható az Index.hu-n.

Míg az ULE által csütörtökön kiküldött sajtótájékoztató csupán a nehéz anyagi helyzetben lévő csoportok megsegítéséről írt, addig az Index.hu által pénteken leközölt cikk már az egyesületre hivatkozva nevezte meg a hajléktalanokat és a közüzemi díjhátralékosokat magába foglaló célcsoportot. Az egyesület az Index.hu-nak adott nyilatkozatában azt mondta a Szociális Lakásügynökség koncepciójáról, hogy ingatlanvásárlással, önkormányzati telken történő építkezésekkel, megüresedett önkormányzati bérlakások hasznosításával bővítenék a megfizethető lakások számát.
Felmerült az üresen álló magánlakás-állomány bevonása is, amelyeket gyakran azért nem adnak bérbe a tulajdonosok, mert külföldön élnek vagy nincs pénzük a megörökölt ingatlan felújítására, esetleg kockázatosnak tartják a bérbeadást.
Az ULE Kőbányán évek óta működtet kifejezetten hajléktalan embereket bérlakáshoz segítő programot, valamint 2020-ban megjelentek a V. Naszályi Márta polgármester vezette I. kerületi önkormányzat oldalán is.
A balliberális oldalhoz tartozó V. Naszályi által vezetett I. kerület a magántulajdonban lévő és az üresen álló lakások felmérésével és azok esetleges bérlakáshálózatba szervezésével bízta meg az ULE-t, azonban a hajléktalanok lakhatáshoz segítésére specializálódott szervezet megjelenése felháborodást váltott ki a kerületi lakosokból.
Az önkormányzat akkor azzal védekezett, hogy a program célja a kerületben dolgozó közalkalmazottak (pedagógusok, közszolgálati és egyéb kis jövedelmű dolgozók) megfizethető szolgálati lakáshoz juttatásának megvalósítása. Eközben ugyanaz a balliberális önkormányzati vezetés a budavári bérlakások jelenlegi bérlőit kényszerhelyzet elé állítaná azáltal, hogy akár két-háromszorosára is felemelné a bérleti díjakat.
Fővárosi részről a lakásügynökség megvalósítását az a Misetics Bálint képviseli, aki A Város Mindenkié csoport alapítójaként kormányellenes tüntetéseken futott be nagy karriert, majd a Párbeszédhez csatlakozva lett előbb Karácsony Gergely párttársa, majd 2019 után a főváros lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója.
Miseticsék tevékenységének köszönhető, hogy 2020-ban a Kőbányai út 22. szám alatt található bérházban – az ott élő emberek megkérdezése nélkül – 71 fővárosi tulajdonú lakásba költöztettek hajléktalan embereket. Év végén Zuglóban 12, Csepelen három fővárosi bérlakást adtak át a hajléktalanoknak, amellyel kapcsolatban Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere is szót emelt:
132, többnyire kisgyermekes csepeli család jelentkezett azokra a fővárosi lakásokra, amelyek a kerületünkben, a II. Rákóczi Ferenc út 97–105. szám alatti társasházban vannak. Helyettük – velünk szintén nem egyeztetve – Karácsony Gergely úgy döntött, hogy hajléktalanokat költöztet oda – írta Csepel polgármestere.