Kényszerházasság felé tartanak a szocialisták

Az Európai Parlamentben már egyesült a DK és az MSZP — állítja újabb levelében Szanyi Tibor. Sajtóhírek szerint mindeközben itthon is felgyorsultak a két párt összeolvadásáról szóló tárgyalások, az egyik elképzelés alapján Gyurcsányné és Tóth Bertalan lenne az új formáció társelnöke.

Bákonyi Ádám
2019. 06. 17. 6:12
null
Állítólag Mesterházy kinézte magának az elnöki széket Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyesült a DK és az MSZP – írja a Hír TV birtokába került levelében Szanyi Tibor. Az MSZP alelnöke úgy fogalmazott, pártja Gyurcsány Ferencéket „gazdagítja” egyetlen mandátumával az Európai Parlamentben (EP), aminek szocialista képviselőcsoportjában a magyar delegációt a DK-s Molnár Csaba vezeti majd.

Az MSZP vezetéséhez címzett írásában Szanyi választ vár arra, hogy pártja mikor és milyen formában döntött arról, hogy egyesül a DK képviselőcsoportjával. A politikusnak ez immár a harmadik leleplező levele a májusi EP-választás óta, amin az MSZP mindössze egyetlen brüsszeli mandátumot szerzett, azt viszont végül nem ő, hanem Ujhelyi István kapta meg.

Korábbi leveleiben Szanyi élőhalottnak, korruptnak, degenerálódó belterjes klubnak nevezte pártját, és azt is kifejtette: szerinte az MSZP elnökének, Tóth Bertalannak is „bődületes felelőssége” volt az EP-választási kudarcban azzal, hogy háttérbe szorította őt a kampányidőszakban.

Ismert: a Magyar Nemzet elsőként számolt be arról, hogy a választás óta az MSZP nagy öregjei, Lendvai Ildikó és Kovács László a DK-val való összeolvadást sürgetik. Bár névvel senki nem vállalta információink megerősítését, tegnap az ATV is arról számolt be, hogy a pártban napirenden van az egyesülés Gyurcsányékkal.

Állítólag Mesterházy kinézte magának az elnöki széket
Fotó: Kurucz Árpád

A csatorna értesülései szerint az MSZP ország­gyűlési frakciójában volna, aki átülne a DK képviselőcsoportjába, sőt állítólag a társelnöki szisztémáról is egyeztettek már, amely konstrukcióban Gyurcsányné, illetve Tóth Bertalan töltené be ezt a pozíciót. A televízió ugyanakkor arról is beszámolt: az önkormányzati választások után Mesterházy Attila visszatérne az MSZP élére.

Mindeközben a szocialisták nem hajlandók elárulni, hogy XV. kerüli szervezetük javaslatának megfelelően indítanak-e etikai eljárást Szanyi Tibor ellen. Bár az elmúlt napokban Tóth Bertalan nem győzte hangoztatni, hogy a párt ki fogja vetni magából a kibeszélőket, és nem tolerálja tovább a közösség egységének megbontását célzó törekvéseket, arra nem adott választ, hogy ez mit jelent a gyakorlatban.

A Magyar Nemzet megkeresésére az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnöke sem volt hajlandó elárulni, hogy van, vagy lesz-e etikai eljárás Szanyi ellen. Legény Zsolt szerint a kérdés a párt belügye, amiről ő sosem szokott nyilatkozni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.