A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban.

Még a kuponokat is érinti a Rossmann szigorítása
Mutatjuk a részleteket.
A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban.
„Végül mégis figyelembe vették a javaslatainkat, így a közös nyilatkozat határozottan kiáll a jogfosztott magyar közösség mellett, és felszólítja Ukrajnát a nemzetközi szabályok, valamint a nemzetközi szervezetek előírásainak betartására. Ez újra világossá teszi, hogy Ukrajnának a nemzeti közösségek elvett jogait az oktatás és az élet egyéb területein vissza kell adnia” – írta közleményében Szijjártó Péter.
A 150 ezres kárpátaljai magyar közösség, ahogy eddig is számíthatott, a jövőben is számíthat a magyar kormány támogatására, soha nem fogjuk feláldozni őket világpolitikai játszmák oltárán – tette hozzá.
„Magyarország jószomszédi viszonyra törekszik Ukrajnával, készen áll az új ukrán vezetéssel a konzultációkra, melyek nyomán remélhetőleg újra fel tudjuk építeni a korábbi jószomszédi kapcsolatainkat. Továbbra is valljuk: új elnök, új remény!” – közölte a miniszter.
Mutatjuk a részleteket.
Eddig nem tudták beazonosítani a holttestet.
Akár még mínuszok is lehetnek.
Csak az első napon több mint húsz előadáson és panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
„Zelenszkij az őrület határán van”
Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból
Itt a botrány: kiderült, Orbánék mit akarnak tenni Magyarországgal – Magyar Péter máris győzött!
Nincs kivétel, Szoboszlai Dominik csapata nem tarthatja meg a bajnoki kupát
Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével
Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Féláron adja a Lidl a nyár slágertermékét – több ezret spórolhatsz, ha most veszed meg
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Mutatjuk a részleteket.
Eddig nem tudták beazonosítani a holttestet.
Akár még mínuszok is lehetnek.
Csak az első napon több mint húsz előadáson és panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.