Idestova több mint fél évszázada rója az utakat a Toyota, és egyben a világ legnépszerűbb autótípusa, az eddig 44 millió példányban értékesített Corolla. A történelem ismétli önmagát, ma megint csak lépcsős hátú befejezéssel létezik a típus, a pályafutását is így kezdte. Az aktuális generáció még 2013-ban mutatkozott be, és a tavalyi modellfrissítés a legjobb bizonyíték arra, hogy nem csak a konzervatív vásárlóközönségre számítanak: kifejezetten sportos az új megjelenés. Hangsúlyos a légbeömlő a lökhárítóban, a hűtőrács felső krómpereme egészen a LED-es fényszórók (a Limited szinten jár) hátsó csücskéig ér, s itt vannak az esztergált felületű, 17 colos felnik a peres abroncsokkal. Ami a megjelenés javára szolgál, a menetkomfortot csökkenti. Hosszabb úthullámokon áthajtva érezni, hogy nem japánosan kemény a felfüggesztés, azonban bordákon és repedéseken már hangosan halad át az autó. Az érem másik oldala a jó irányíthatóság: