Az ős-CR-V, vagyis az 1996-ban bemutatott modell a Honda első saját fejlesztésű szabadidő-autójaként nemcsak a márkára, hanem az egész szegmensre nagy hatást gyakorolt, sikerében pedig az újszerű koncepció mellett a praktikusság és a remek technika is szerepet játszott. Persze a CR-V helyzete azóta sokat változott, hiszen tucatnyi vetélytársa jelent meg, az alapvető értékek most is felfedezhetők benne. Még úgy is, hogy a Sport Line felszereltségű tesztautó a többi kiviteltől eltérő hűtőmaszkkal, a fekete tükrökkel és felnikkel értelemszerűen igazodik a trendhez, miszerint a SUV-oknál is egyre nagyobb az igény a sportos külsőre.
De mik is ezek az értékek? Először is, az aktuális, 2018 óta kapható 5. nemzedék helykihasználása minden várakozást felülmúl. A 4600 mm-es hosszúsághoz viszonyítva elképesztően tágas a belső, a 2. sorban akár 190 centis langaléták is kényelmesen elférnek, ráadásul a nagy üvegfelületek fokozzák a térérzetet. Ugyan az első ülések oldaltartása csekély, a hétköznapokban az ember nagyra értékeli a közel 90 fokban nyíló hátsó ajtókat, a számos jól használható tárolórekeszt, a szemüvegtartóba rejtett gyermekfigyelő tükröt, vagy akár azt is, hogy SUV létére alacsony a 497 literes csomagtér pereme.
Bár a CR-V nem prémiumautó, az egész berendezésről sugárzik a minőség, ha közelről szemügyre vesszük a kapcsolókat vagy az illesztéseket, mindenről árulkodik a gondos munka – menet közben nem is zörög semmi, még a rossz minőségű utakon sem. Ugyanakkor az óracsoport és a fedélzeti rendszer nem a legújabb divatot követi, a navigáció grafikája például a régebbi videójátékokat idézi, és bizony a tolatókamera képe meglehetősen kicsi, vagyis e téren lenne hova fejlődni.
Az az érzésem, hogy a Honda inkább a hibrid hajtáslánc fejlesztésébe adott bele apait-anyait. Az 1,5-ös, turbós változat nyugdíjazásával már csak a 184 lóerő rendszerteljesítményű e:HEV öntöltő hibrid szerepel a választékban, melynek működési elve nem szokványos. Van egy 2,0 literes, szívó benzines erőforrás, illetve 2 villanymotor és egy fix áttételű erőátviteli egység. A benzinmotor az esetek túlnyomó többségében nem közvetlenül hajtja a kerekeket, hanem áramfejlesztőként üzemel, ami pedig a villanymotorokat illeti, az egyik csak a hajtásért felel, a másik generátorként is funkcionál.
Rendben, ez a technika, de nézzük a fogyasztást a gyakorlatban! Először is, tisztán városi használatban 5,5 literrel is beéri a Honda. Ez persze önmagában is bravúros, de hogy tűpontos képet tudjunk adni a CR-V fogyasztásáról, egy 260 kilométeres referenciakört teljesítettünk a fővárosból a Mátrába, majd vissza, ami akár megfelelhetne egy hétvégi családi kirándulásnak is. A főváros budai oldaláról indulva Pestre átérve hozta az autó a „szokásos”, kicsivel 5,0 liter feletti értékeket, de a Gyöngyösig tartó autópálya-szakaszon 130 km/órára állított tempomattal már 7,4 l/100 km-re kúszott fel az átlag, ami aztán Mátraházán 8,1 literben tetőzött – a domborzati viszonyok feltűnően gyorsan átírják az aktuális átlagfogyasztást. A Mátrát oda-vissza megmászó teljes kör átlaga 6,9 l/100 km lett, vagyis a konklúzió az, hogy amíg a hibrid rendszer városban verhetetlen, az autópályás használat azért némileg árnyalja a képet. A 750-800 kilométeres hatótávolság, ha nem is hozza a korábbi dízel CR-V-k szintjét, de abszolút tisztességes, és mivel a műszerfalon megjelenő zöld levelekkel jutalmazza az autó a takarékos vezetést, még ösztönzőt is kap a sofőr. Aki mindenáron a takarékosságra hajt, a kormány mögötti fülekkel fokozhatja a rekuperáció mértékét, illetve bekapcsolhatja az EV-módot, amikor az akkumulátor kapacitását a lehető legnagyobb mértékben kihasználhatjuk.
A teljes cikket ITT érheti el.
Borítókép: Az autó (Fotó: Stefler Balázs)
