Az új generációs Peugeot 308 piaci bevezetését meglehetősen borús hangulat övezte. Mégis, az elhúzódó koronavírus-járvány, valamint az azt kísérő gazdasági és társadalmi bizonytalanság közepette mindennél nagyobb szüksége volt a Peugeot-nak – és a piacnak is – egy olyan innovatív, vonzó, modern és biztonságos újdonságra, ami optimizmussal tölt el minden érintett piaci szereplőt, a vásárlóktól a kereskedőkön át a beszállítókig. A sors furcsa fintora, hogy a Peugeot 300-as modellcsaládjának, ennek az immár kilencvenéves szériának a legelső tagja szintén egy súlyos válság kellős közepén jelent meg a színen.
A Peugeot 1928-ban nyugdíjazta korabeli családi típusát, a 177-est, és ezzel fájdalmas űr támadt a márka portfoliójában. A vevők a Quadrilette kisautó és a Peugeot nagyobbnál nagyobb luxusmodelljei közül választhattak, ám a megfizethető családi modell hiányzott a kínálatból. Megoldást a Peugeot 301-es hozott 1932-ben: az elegáns kompakt modell már egy vadonatúj filozófia szerint született.
Karosszériája minden korábbinál áramvonalasabb volt, váza már nem fából, hanem acélból készült, másfél literes motorját kurbli helyett elektromos indítómotor keltette életre, első futóműve pedig független volt. Az autóból számos karosszériaváltozat készült, a szedántól a kupéig, a kabriótól a furgonig; az akár 100 km/óra sebességre képes modell négy év alatt 70 ezer példányban hagyta el a sochaux-i üzemet.
Utódja, a futurisztikus megjelenésű, rejtett fényszórós Peugeot 302 a politikailag egyre bizonytalanabb környezetben nem tudta kibontakoztatni kiváló adottságait. Pedig hatalmas potenciál volt az autóban, amely nem csak elegáns formavilágát, de műszaki tartalmát is a nagyobb Peugeot 402-estől örökölte, vonzerejét pedig a kor legkiválóbb autóipari formatervezői: Émile Darl’mat és Georges Paulin által megálmodott roadster, illetve kabrió modellváltozatok növelték.
1938-ban, 25 ezer eladott autó után pihenőre kényszerült a 300-as modellsorozat, és hamarosan teljesen elcsendesültek a Peugeot gyártósorai. A háború után erősen megritkított kínálattal indult újra a termelés. A hatvanas évek végéig a kisebb 200-as modellcsalád szolgálta ki a kisméretű, megfizethető típusokat kereső ügyfeleket.
Mikorra pedig a Peugeot kellően érettnek találta a piacot ahhoz, hogy visszahozza sikeres családi sorozatát, a többi széria sorszámozása már a négyesnél tartott. Így ugrotta át a 303-ast a Peugeot, és vezette be 1969-ben helyette a Peugeot 304-est. A márka legjobb szokása szerint előremutató technikai megoldásokkal ejtette bámulatba a vevőket: az ekkor már magától értetődő, független első kerékfelfüggesztéshez tárcsafékek társultak, ehhez a felsőbb kategóriákat idéző tartalomhoz pedig hasonlóan elegáns, úrias formavilág és rengeteg belső hely társult.
A hatvanas évek végétől megsokasodtak Európában az autópályák, a 304-es pedig optimális hosszú távú, nagy sebességű – és mindemellett megfizethető – utazóautónak bizonyult, ami a szegmens egyik legnépszerűbb képviselőjévé tette. Pályafutásának tizenegy éve alatt folyamatosan fejlődött, ötféle karosszériaverziójával és számtalan elérhető motorjával jóformán minden igényt kielégített, és összesen 1,2 millió ügyfelet tett boldoggá a 304-es.
A típus népszerűségére mi sem jellemzőbb, hogy hiába vezették be 1978-ban a Peugeot 305-öst, két éven át párhuzamosan forgalmazták a két generációt. A 305-ös valamivel nagyobb volt, modernebb formatervével pedig jóval komolyabb autónak tűnt, mint elődje. Az is volt: független hátsó felfüggesztésével, a balesetek következményeit mérséklő első és hátsó gyűrődőzónáival egy egészen más autóipari szemléletet képviselt - olvasható az Autó-Motor cikkében.
A Peugeot a 305-öst választotta extrém aerodinamikai kísérleteinek alanyául, a vevők pedig nagyra értékelték a fejlesztéseket: habár sem kupéként, sem kabrióként nem forgalmazták, az 1989-es modellváltás idejére a fennmaradó két karosszériatípusból (szedán és kombi) is összejött több mint 1,6 millió eladott példány.
A teljes cikk ide kattintva olvasható tovább.
Képek forrása: AUTÓ-MOTOR
