Nyertem pár szeretetreméltó forintot a Totón, hát elhatároztam, hogy veszek egy autót. Természetesen nem valami kerekeken gördülő luxuspalotát, csak olyan egyszerű kocsit, kocsikát inkább, szerény, dolgozó embernek valót, amellyel kormánytörés, fékragadás és kerékagygyulladás nélkül repülhetek ki néha-néha a szabadba – olvasható az Autó-Motor cikkében.
Egy régi jóakaróm, kivel tegnap ismerkedtem meg a nyeremény átvételénél, rábeszélt, hogy magánkézből vegyem a kocsit, mert így megtakaríthatom azt a 26 százalék hasznit, amit a kereskedő legálisan és azt a 25 százalékot, amit illegálisan csap a kocsi árához. Mindjárt ajánlott is valakit, aki gyakorlott ilyen autóügyekben.
Gyakorlott úrral egy budai vendéglőben ismerkedtem meg. Vacsora közben megállapodtunk abban, hogy holnap kimegyünk Celldömölkre, ahol egy éppen nekem való remek vételt tárol. A vacsoráért kifizettem kétszáz forintot, mert a „Jóakaró” és „Gyakorlott” úron kívül ott volt még a két úr két felesége – rendes ember nem jár a felesége nélkül Budára vacsorázni – valamint egy udvarló és egy a „Helyzettel Ismerős” úr, aki holnap Celldömölkön kalauzolni bennünket. Uriember vagyok és végre is én nyertem a Totón, nem ők, hát természetesnek tartottam, hogy vacsora után taxiba ültünk. Jóakarómat zugligetbe vittük, Gyakorlott úr viszont Zuglóban lakott, a Helyzettel Ismerős urat pedig a Ferencvárosban tettem le. Ezután kicsinyesség lett volna tőlem, ha Udvarlót nem szállítom haza a Bartók Béla útra. Végre én is hazakerültem, miután kifizettem 64 forint taxiköltséget.
Másnap reggel taxin robogtunk Celldömölkre. Budapest és Celldömölk között huszonhétezerszer álltunk meg, hogy lehűtsük kissé a motort. Ez Jóakarómat, Gyakorlott urat, a Helyzettel Ismerős urat, magamat és a soffőrt számítva százharmincöt korsó sört jelent. Az ember nem járhat állandóan ceruzával a füle mögött, ha mát egyszer nyert a Totón, tehát a celldömöli út taxival, sörökkel és ebédekkel együtt csekély ötszáz forintba került. De mit számít ez a hétszázhatvannégy forint költség ahhoz képest, amit azzal takarítok meg, hogy nem kereskedőtől veszem a kocsimat.
A celldömölki kocsit nem vettem meg, mert már egy fél évvel ezelőtt eladták, mire Helyzettel ismerős úr kijelentette: „Nincs semmi baj, mert tud egy éppen ilyen jókarban levő kocsit Várpalotán!” Gyakorlott úr pedig azzal érvelt, hogy jobb is, ha több kocsit nézek meg, mielőtt határozok. Az ember ne ugrojon be mindjárt az első kocsiba, amit ajánlanak.
A teljes írás IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Autó-Motor)
