A teljesítményt a főzési szokások alapján válasszuk ki. Aki mindennap főz, annak célszerű nagyobb teljesítményű gépet vásárolnia. A kiindulási pont az átlagos, 60 cm széles fali elszívó teljesítménye, ami 400-550 m3/óra.
A megfelelő teljesítményhez először a helyiség nagyságát kell kiszámolni, mivel elszívót minimum 6-szoros, maximum 12-szeres légcseréhez veszünk, és a kapott terület nagyságát szorozzuk 6-tal, illetve 12-vel.
Figyelembe kell venni a főzőlap méretét, elhelyezkedését, hiszen ettől függ, hogy a falra kerül vagy a mennyezetről lóg le az elszívó. Legalább akkora legyen, mint a főzőlap, de jobb, ha kicsit szélesebb.
Kapható kihúzható, bútorba szerelt, falra erősített kürtős, sarokba, alsó szekrénybe és saját kürtőbe épített szigetelszívó is. Önmagában nem elég a nagy teljesítmény, a kivezetést is szakszerűen kell megoldani. Az elvezetőcső 15 cm átmérőjű és 2-3 m-nél nem lehet hosszabb.
Ha nincs mód légkivezetéses, azaz kürtős készülék bekötésére, választhatunk belső keringetésűt. Ez a készülék is elszívja a főzésnél keletkező gőzt, illetve a szagok egy részét. Ha valakit a pára nem zavar, vehet aktív szénszűrős típust, amelyben egy szűrőpárna köti le a szag- és zsírmolekulákat. Kapható zsír- és szénszűrő-telítettségjelzővel.
A külső motoros elszívók kis zajjal működnek, a motor akár a tetőtérben is elhelyezhető. A látvány szempontjából áttörést jelentett, amikor megjelentek a pultba süllyeszthető elszívók, hiszen ezek használaton kívül szinte láthatatlanok.
Már kapható a főzőlappal összeépített, pultba süllyeszthető készülék is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.