Világos eklektika: egy régi polgári otthon új élete

A lányom elköltözött, ezután találtam ki, hogy átalakítom egy kicsit a polgári múltú otthonunkat.

null

Amikor elköltözik a gyerek, a szülők többnyire mély levegőt vesznek, és átalakítják a lakást – persze úgy, hogy mindig legyen hova visszatérni a kirepült fiókának, ha kedve tartja. Előfordul, hogy egy lakás alapvetően jól funkcionál, a lakók mégis valami változásra vágynak. Sok családban az átalakítás iránti igény akkor merül fel, amikor elköltözik a felnőtt gyermek. Vendéglátónk, Évi is ilyen helyzetben döntötte el, hogy újragondolja otthonát. Szigetvár történelmi belvárosában áll az a régi polgári ház, amelynek egyik hatalmas lakásában él, így a terv nem kis kihívások elé állította.

Fotó: LAKASKULTURA.HU

– A lányom Pécsre költözött, ezután találtam ki, hogy átalakítom egy kicsit az otthonunkat. Egyedül nem akartam belevágni a munkába, ezért felhívtam régi barátnőmet, Mercit, és a segítségét kértem

– meséli. A Merci–Ancsa dekor tervezőpáros – Dóczi Mercedes és Takács Anikó – elvállalta a megbízást.

Felújításra nem volt szükség, a kivitelezőnek mindössze a festés volt a feladata. Alapvetően a testes, régi, sötétbarna bútorok okoztak gondot, amelyektől komorrá, nehézkessé vált az egyébként nagy vonalú tér. A berendezési tárgyak egy része örökségből származott, a többit pedig Éviék gyűjtötték össze hosszú évek alatt.

– Mi általában úgy dolgozunk, hogy először átnézzük a meglévő darabokat, és kiválasztjuk, melyek azok a bútorok, kiegészítők, amelyeket változatlan formában megtartunk, melyek azok, amelyeknek egy kis ráncfelvarrással új megjelenést adunk, és melyek azok, amelyektől inkább megszabadulunk

– avat be Merci a munkamenetbe.

Fotó: LAKASKULTURA.HU

Mivel a lakás világosabbá és könnyedebbé tétele volt az elsődleges cél, a tulajdonos megdöbbent, amikor a tervezők a fekete szín alkalmazását javasolták. Mégis elfogadta az ötletet, mert elmagyarázták neki: ezzel a drámai színnel csak hátteret adnának egy-egy markáns darabnak, hogy még inkább kiemeljék. Ezt a megoldást alkalmazták rögtön a bejáratnál, a befalazott ajtó helyén lévő falfülkében, ahová fogasok kerültek egy látványos, áttört arany keretes tükör társaságában – utóbbi szinte kiugrik a fekete felületből.

Az előszoba egy térben van az étkezővel, ide hangulatos lépcső vezet; a lépcsőház és az étkező közötti hatalmas üvegezett ablaksor az egykori veranda hangulatát idézi. Mind a falakat, mind a nyílászárókat fehérre festették, ahogy a korábban sötétbarna étkezőasztalt is. Vidám eklektikával teszik izgalmassá a helyiséget a klasszikus polgári stílusú ülőbútorok mellett megjelenő fehér műanyag székek – a Philippe Starck nevéhez fűződő darabok az asztal két végénél sorakoznak.

Fotó: LAKASKULTURA.HU

A modern formatervezés másik két gyöngyszeme a konyhába került: a tér közepén álló antik asztalka mellett két fehér Panton-szék látható. Helyén maradt a régi tálalószekrény is, ám mogorva sötét színe fehérre változott. A bútorok átfestését Merciék szokásukhoz híven saját kezűleg végezték el. Ugyancsak ők varázsolták újjá kültéri kerítésfestékkel a konyhai munkalapot, amely a színváltástól egy csapásra légiessé vált.

Fotó: LAKASKULTURA.HU

Az egykori gyerekszoba szintén jelentősen átalakult. A tulajdonos által korábban csináltatott polgári szekrény – az előszobai megoldáshoz hasonlóan – fekete hátterű falfülkébe került; utóbbi markáns keretként jelenik meg a térben. A helyiség másik érdekessége a „faliszőnyeg”, amely valójában egy kifeszített zuhanyfüggöny, ahogy a háló preraffaelita festményt imitáló faldekorációja is.

A nappaliba fekete-fehér csíkos szőnyeget terítettek le, a rattanfotelekhez pedig fehér és fekete kiegészítőket választottak.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.