A nyugalom szigete: vendégségben egy családi otthonban

A Szilágyi házaspár derűsen emlékszik vissza arra, hogy amikor beköltöztek az otthonukba, az korántsem volt ilyen lakályos, mint most.

null

A 400 négyszögöles, gondozott füves területről a rajta álló, impozáns családi ház láttán nehéz elképzelni, hogy a hely egykor lucernás volt. Vendéglátóink még egygyermekes családként vágtak bele az építkezésbe, és hét hónappal később már be is költöztek az új otthonukba.

Fotó: Bocskai Bálint, Eszenyi Zoltán/Lakáskultúra.hu

– Mindenképpen egy tágas, világos életteret szerettünk volna, nagy ablakokkal, illetve egy, a nappalitól jól elkülönülő hálórészt – idézi fel Tibor az alapkoncepciót. – A vállalkozásunk akkoriban még gyerekcipőben járt, nem tudtuk, mit hoz a jövő, de az irodának is helyet kellett szorítanunk a házban – magyarázza. – Az is fontos szempont volt, hogy ha gyarapodik a család, akkor is mindenkinek legyen külön szobája.

Fotó: Bocskai Bálint, Eszenyi Zoltán/Lakáskultúra.hu

Andi és Tibor derűsen mesélik: anno korántsem volt ilyen lakályos a családi házuk, mint most, hiszen „hozott bútorokkal” kellett gazdálkodniuk. Időbe telt, mire kedvük és ízlésük szerint berendezték és kényelmesen belakták az új otthonukat. – Mind a ketten nagyon szeretjük a régi bútorokat – folytatja a férj. – Nem feltétlenül az antik darabokat, sokkal inkább azokat, amelyeknek saját történetük van.

Fotó: Bocskai Bálint, Eszenyi Zoltán/Lakáskultúra.hu

– Sok mindent mi terveztünk és készítettünk a házban, hiszen az ember egészen máshogy viszonyul a saját keze munkáját dicsérő tárgyakhoz. A teraszon lévő külső lámpákhoz például maradék cserepeket használtunk fel, a kandalló köré Tibor húzta fel a falat az egyik barátja segítségével, a nappalit ékesítő színes maszkokat pedig az anyósom készítette nekünk. Mindet ő maga faragta és festette – meséli Andi. – Nyitott, amerikai típusú konyhát szerettem volna – mutat körbe aztán.

Fotó: Bocskai Bálint, Eszenyi Zoltán/Lakáskultúra.hu

– A bútorok helyét Tibor találta ki, az egyes alkatrészeket pedig az egyik népszerű lakberendezési áruházban vettük. Sok időt töltök itt, mert mindennap főzök, annak pedig külön örülök, hogy bőven van hely a munkaasztalon, mivel a fiúk egyre gyakrabban segítenek be a főzőcskézésbe. Általában közösen vacsorázunk, és hétvégén együtt is reggelizünk – mondja immár az étkezőasztalnál, miközben a fejünk felett lógó „köteles lámpában” gyönyörködöm.

A családi asztal körül sorakozó barna faszékek többsége amúgy a bolhapiacról került ide, és a zongorának is jópofa története van. – Tibor karcagi, és egy alkalommal, amikor otthon járt, a helyi újságban rábukkant az eladó zongoráról szóló apróhirdetésre. Hozzáteszem, korábban nálunk senki sem játszott ezen a hangszeren, a férjem például hegedült gyermekkorában. – De csak azért, mert nem volt zongorám! – veszi át a szót a párja. – Mindig azt mondtam: ha valaha lesz rá lehetőségem, szeretnék venni egyet, hátha valamelyik gyerek kedvet kap a zenéléshez.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.