Változó üdvözlési szokások: kimegy a divatból a köszönés?

Görög Ibolya protokollszakértő úgy látja, hogy lassan kimegy a divatból a köszönés. – Kisebb településeken kevésbé érzékelem, de a nagyvárosokban meglepően kevesen üdvözlik egymást az emberek, pedig alapszabály, hogy aki belép, köszön, legyen az bolt, gyógyszertár vagy ­éppen egy lift. Ugyanakkor, ha mondjuk egy nagyobb létszámú helyiségbe, például orvosi rendelő várójába megyek, nem várom el, hogy visszaköszönjenek. De ahol csak egy boltos áll, az igenis köszönjön vissza – ismertette a protokollszakértő.

Mint mondta, a helyes köszönés a „Jó napot kívánok!”, esetleg a férfi a nőnek és a gyermek a felnőttnek „Kezét csókolom!”-ot is mondhat. – A „Helló!” csak ott számít köszönésnek, ahol már régen ismerik egymást, és egyébként is tegeződnek. Tehát ha mondjuk egy boltba belépve valaki csak „Helló!”-val köszön, a válasz legyen „Jó napot kívánok” – hangsúlyozta.

Görög Ibolya szerint a mostani vírushelyzet miatt a kézfogást célszerű mellőzni. Elég, ha csak ránézünk az illetőre, bólintunk, esetleg intünk neki. Ha valaki ódzkodik a kézfogástól, ne szóljuk meg, hanem a kézfogásra nyújtott kezünket emeljük fel és máris integetés lesz belőle.

Új üdvözlési módok után kell néznünk
Fotó: PEXELS.com

Kitért arra is, hogy sokszor gondot jelent a fiataloknak, meddig kell „Kezét csókolom!”-ot köszönni és mikor lehet áttérni a „Jó napot kívánok!”-ra.

– A magyar, helyi szokásoknak megfelelően a gyermek a felnőttnek még „Kezét csókolom!”-mal köszön, a magázódva köszönést, tehát a „Jó napot kívánok!”-ot a felnőtt kezdeményezheti. Még családon belül sem javaslom, hogy az új fiatal családtag tegezve szólítsa meg a befogadó rokonságot. Ha pedig egy fiatal nőt a párjának a nagyapja letegez, szerintem úgy tud védekezni, hogy „visszabácsizza”.

Harangozó Imre néprajzkutató szerint is sokat változtak az üdvözlési szokások.

– Szülőfalumban, Újkígyóson a nagyapám generációjához tartozó férfiak a kalapjukat csak a templom vagy egy-egy útszéli feszület, illetve a pap előtt emelték fel, egymásnak köszönéskor egy kicsit billentették meg. A régi falvainkban, kisvárosainkban mindenkinek illett köszönni. Komoly sértésnek számított egymás mellett szó nélkül elmenni. Gyermekkoromban egyszer a nagy játékban nekifutottam egy idősebb bácsinak, s mikor szó nélkül továbbindultam volna, azzal fenyegetett meg, hogy „Mögmondalak apádnak!”.

– Édesapám délután már tudott az esetről. Valami tréfával vagy egy pohár málnaszörppel oldódott meg a dolog. Megtanultam, hogy köszönni kell – mesélte a néprajzkutató.

A teljes cikket a Békés megyei hírportálon olvashatják.