Régiségek, ereklyék az internetes piactereken és gyűjtőik

Komoly történelmi ereklyék ma már egyre nehezebben beszerezhetők, de nem lehetetlen hozzájuk jutni. Minden gyűjtő más. Más-más történelmi kor rabjai, és az anyagi lehetőségeik is különféle „kasztba” sorolják őket. Egyeseket a meggazdagodás, másokat a kitűnni vágyás vezérel, és bőséggel akadnak olyanok, akiket romantikus érzelmek – hazaszeretet, military hajlamok, családi kötődések – sodornak erre az útra.

Mi az a Vatera?

Kulcsár Róbertet sokan több oldaláról ismerhetik. A keresett programozó matematikus nem csupán harcművészetet oktat, de a magyar szablyavívásban is egyre jártasabb. Jórészt ennek köszönheti, hogy mára komoly ereklyék és tekintélyes régiséggyűjtemény birtokosa.

A régiség piacok egy szegmensét jelenti az online eladói tér – az ereklyék vadászai mindkét fórumon megfordulnak
Fotó: Pexels

– Fura, de iskolásként még kimondottam utáltam a történelmet. Szikár évszámok és események halmazának láttam, így is tanították. Aztán a harcművész mesteremtől, Máday Norberttől egyre több olyan régi történetet hallottam – egyik lelkesítő volt, a másik megkönnyeztetett –, ami egészen közel vitt a múlthoz. Gyűjteni is az ő hatására kezdtem. Azt sem tudtam, mi a Vatera, egy barátom vezetett be az online piac világába. Kis dolgokkal kezdtem, néhány erdélyi, felvidéki, délvidéki bevonulási háborús emlék­éremmel, nemzetvédelmi kereszttel.

Csak be kellett írnom a keresőbe, hogy „military”, és ott volt minden, ami eladó. Sikerült vennem egy sportérmet a Horthy-érából, később már tízezer forint fölé is merészkedtem, és hozzájutottam egy vitézségi éremhez.

Az akkori piaci ár másfélszeresét fizettem érte, mindenki mosolygott rajta, de ma már nem annyit ér. Pedig viszonylag későn kezdtem. Azt utolsó utáni pillanatban, jegyezte meg a mesterem is. Egy év múlva megértettem, mennyire igaza volt. A szép dolgok lassan eltűntek a piacról, és ma már sok pénzt kérnek minden komoly darabért, vagy nagyon meg kell küzdeni értük. Lassan kimozdultam a Vateráról, aukciósházak oldalait kezdtem böngészni, külföldre is elmentem egy-egy darabért.

Itt tartani, ami magyar

– Ausztriából olyan kardot hoztam – egy gyönyörű 1861M típusú magyar szablyát –, aminek a hüvelye bőr. Egy padláson találták, tetőt cseréltek, és el volt rejtve a tetőszerkezetben, csoda, hogy épen megmaradt. De van egy ugyancsak bőr altiszti tölténytáskám is az 1848–49-es időkből. Ezek sérülékeny, ritka darabok. Másik kedves tárgyamat, egy vívómesteri zubbonyt a hozzá tartozó köpennyel Svédországból hoztam haza. Ennek is érdekes a története. A Horthy-kor egyik századosa a „nagy háború” végén kimenekült Svédországba a családjával, és vitte magával a holmijait. Olyan szellemben nevelte a gyermekeit, később az unokáit, hogy a svéd anyanyelvű és születésű unoka megtanult folyékonyan magyarul, és gyűjtő lett. Ő a régi magyar katonai fotográfiákért rajong – ezeket közzé is teszi –, nála láttam az öltözéket. Idáig nem talált arra méltót, akinek eladná. Némi barátkozás után rám esett a választása.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Intarzia és boncasztal

Európa legnagyobb régiségraktárai között említik az egykori vasöntödében gyarapodó gyűjteményt. Az Oscar-díjas brit színésznő, Helen ­Mirren kedvenc helyszíneként emlegetett váci antikállomány megannyi más mellett fateknők, barokk szekrények, járművek, fogorvosi székek és egy boncasztal különleges egyvelege.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.