Szép és szabadon bejárható – a Kéktúra mindenkié
Október 10-én a Magyar Természetjáró Szövetség nagyszabású túranapot szervez a Kéktúra útvonalán.

1171 km Írott-kő és Hollóháza között. 27 nagyobb szakaszon, Magyarország 79 kistáján keresztül csupa-csupa élmény és látnivaló! Az Országos Kéktúra több mint egy „egyszerű” túraútvonal: igazi legenda.
Az Országos Kéktúra története több mint 90 évvel ezelőttig nyúlik vissza, túramozgalommá pedig az 1950-es években vált. Az elmúlt hosszú évtizedekben a Kéktúra egyre „épült-szépült”, a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) kiemelt feladatként kezeli a fejlesztését.

A Kéktúrában az a nagyszerű, hogy legyen az ember akár kezdő természetjáró, akár tapasztaltabb túrázó, biztosan megtalálja a saját maga számára legtökéletesebb szakaszt. Aki egy könnyebb túrával kezdené, annak ott van például a hűvösvölgyi szakasz a Budai-hegységben (például az Árpád-kilátóval) vagy a Tapolca-Badacsonytördemic etap (a Szent György-heggyel, a Szigligeti várral). Aki pedig vadregényesebb, nagyobb kihívást jelentő útra vágyik, az többek között a börzsönyi (a 938 méteres Csóványossal) vagy a zempléni részek felé veheti az irányt. Az biztos, hogy bármerre is járunk, lenyűgöző látványban és maradandó élményben lesz részünk!
Az Országos Kéktúra egyszerre foglalja magába az aktív kikapcsolódást, a gyönyörű természeti látnivalók megtekintését, valamint hazánk számos kulturális értékének megismerését
OKTÓBER 10.: A KÉKTÚRÁZÁS NAPJA
Most szombaton a Magyar Természetjáró Szövetség nagyszabású közösségi túranapot szervez: a Kéktúra útvonalát 70 részre osztották fel (7 és 27 km közötti távok), amelyet 70 csoportban lehet végigjárni. A rendezvény ingyenes, de a csoportokba regisztrálni kell. Az egyes túraszakaszokról, a csatlakozásról, a szabad helyekről és minden fontos információról ide kattintva tájékozódhatsz!

Fotó: MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG
FEJLESZTÉSEK AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBŐL
2019-ben rekordot döntött a kéktúrázók és a kéktúrákat sikeresen teljesítők száma, idén tavasszal pedig az Országos Kéktúra bekerült a National Geographic által 2020-ra leginkább ajánlott huszonöt utazási célpont közé. Az MTSZ szakmai igazgatójával, Stramszky Judittal arról beszélgetünk, hogy miben is rejlik a Kéktúra szépsége, sikere, és a szövetségnek milyen célkitűzései vannak a közeli és távoli jövőre nézve az útvonallal kapcsolatban.

– Úgy gondolom, az Országos Kéktúra akkor került ismét reflektorfénybe, amikor a szövetség elkezdte az Országos Kékkör megújítását – mondja Stramszky Judit. – Ennek kapcsán számos fejlesztés történt, többek között az útvonal felmérése, a turistajelzések felújítása, útjelző- és tájékoztatótáblák kihelyezése, valamint a kapcsolódó szolgáltatások kibővítése. Egyre szélesebb közönséghez jutott el, hogy van egy ilyen csodás turistaút Magyarországon, valamint arról is több információt kaphattak, hogy miként is „működik” a kéktúrázás. Amikor azt mondom, hogy túramozgalom vagy szervezett turistaság, akkor sokan, akik ebben nincsenek benne, talán nem is tudják, hogy mit is takarnak pontosan ezek a definíciók, miközben lehet, hogy érdekelné őket. A Kéktúra nagyon régóta létezik, a szervezett turisták természetesen ismerték is. De az, hogy a Kéktúra ki tudta nőni magát, talán a fent felsorolt fejlesztések eredménye is. Ez volt az egyik kiemelt feladatunk az elmúlt évtizedben.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább!














