Az alapítvány vagyona az első világháború utáni gazdasági krízist követően 1930-ben 40 ezer pengőre szaporodva tette lehetővé az építkezés megkezdését. A Vas megyei Bozzaiban épülő templom mellett Bárdosra, nagyszüleihez igyekezve gyakran sétált el a kis Németh Jancsi, akit megihletett a táj szépsége, a völgyben meghúzódó Bozzai és a dombra települt Bárdos látványa.
„Azok az akácok kipusztultak, / csak én őrzöm zümmögő titkukat, / ahogy rég Bárdoson, a dombtetőn, / virágszirmokat szórtak lebegőn”
– írta egyik, emlékeket idéző versében. A kis faluban rögzült élmények azonban nem csak rímekben és versszakokban eredményeztek maradandót. Az intuíció oly erős volt, hogy az a költő névválasztására is hatott. Ennek köszönhető, hogy első verseskötetének, az 1926-ban megjelent Az öreg szilfa árnyékában című kis füzetnek címoldalára már a Bárdosi Németh János név került. A költő, bár 1943-tól Pécsett élt, lélekben mindig vasi maradt. Erről így vallott egyik esszéjében: „Bárdos nekem nemcsak a vakációs nyarak szabadságát adta, hanem a gyerekkor feledhetetlen emlékeit, amely költészetemnek ma is kísérőzenéje.” Nagyszülei sírjához hazajárva „a bárdosi kis temető ölén” fogant versekben, éppúgy, mint a régi barátokkal a bozzai Janzsó kocsmában találkozva, gyakran felidézte a múltat.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.