– A katonák nem ismeretlenek, csak névtelenek. 1945-ben Csókakőn, a Libizai-keresztnél alvás közben gyilkolták meg őket az oroszok, mert az hitték, hogy ez az – éppen pihenésre visszavezényelt – búcsi és székelyudvarhelyi katonákból álló alakulat ütött rajtuk korábban. Pedig a támadást egy SS-alakulat hajtotta végre – mesélte a történetet Fűrész György, polgármester.
A nevüket elvették, de a becsületük emlékezete ma is él Csókakőn
„42 névtelen magyar katona”, áll az álmukban meggyilkolt honvédek emlékhellyé alakított sírján.

A szovjet parancsnok aztán – aki más történetek tanúsága szerint éppen a jóindulatú vezetők közé tartozott, amennyiben nem engedélyezte katonái számára a fosztogatást és erőszakoskodást – letépte a meggyilkolt katonák nyakából a dögcédulákat, hogy ne tudják azonosítani őket. Az esetet követően az akkori csókakői bíró és jegyző elment a móri szovjet parancsnokságra, hogy kikérjék a dögcédulákat és a katonák holttesteit haza tudják juttatni a családjaikhoz. A dögcédulák helyett azonban a parancsnokságon a bíró alapos verést kapott.
A katonákat a csókakőiek nem a temetőbe, csak a temetőbe vezető út mellé temették abban a reményben, hogy hamarosan sikerül őket azonosítani és akkor végleg hazakerülhetnek. A sír 75 éve ott áll, feliratának tanúsága szerint pedig nem csak az életüket, de a nevüket is elvették a szovjetek.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
– Még Végh Konrád polgármestersége idején állítottak a sírra egy, a 42, égbe szálló lelket szimbolizáló szobrot, de valljuk be, az egész sír nem túl méltóságteljes. Ezért gondoltunk arra, hogy emlékhellyé alakítjuk – mondta a polgármester. Nem szeretnének azonban a régi emlékműtől és a kereszttől sem megválni, ezért arra gondoltak, hogy a régi sírhely megtartása mellett készül el az új rész, amely a hazatérő katonák emlékműve lesz. Az úton hazafelé tartó katonákat – vagy katonák lelkét – Jézus Krisztus fogadja, előtte a lépcsőn éppen egy baka térdel.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Helyreállíthatják a több mint százéves Bory-obeliszket
A Fejér Szövetség és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom már tavaly közzétette felhívását: készüljön méltó emlékmű a román megszállás alól felszabadító Nemzeti Hadsereg tiszteletére, állítsák helyre a száz éve fölállított, ám 1946-ban ledöntött fehérvári Bory Jenő tervezte emlékművet.
„Támogassák a kezdeményezést, hogy Székesfehérvár Megyei Jogú Város, illetve Fejér Megye Közgyűlése 5 éven belül állítsa helyre a Nemzeti Hadsereg katonáinak tiszteletére emelt, 1920-ban avatott, azonban 1946-ban elbontott emlékművet, avagy állítson Bory Jenő alkotásához méltó emlékművet azonos feliratú emléktáblával és az eredeti helyéhez közeli területen!” – tartalmazza a petíció.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














