Elszabta a járvány az év végét – szabadság 2020-ban

Közeledik az év vége, a munkáltatók ilyenkor áttekintik, mennyi szabadságuk maradt a dolgozóknak.

null

Gyakran még a munkáltatók is komolyan meglepődnek, amikor azt tapasztalják, mennyi szabadság maradt meg a beosztottjaiknál az év utolsó három hónapjáig.

A munkavállalók sokszor arra készülnek, hogy a két ünnep közötti időszakot, az esztendő utolsó meghitt napjait inkább családjukkal töltenék, és nem a munkahelyükön. Vannak olyan ágazatok, ahol nem mehet el mindenki egyszerre szabadságra. Ilyen például a kereskedelem vagy egy termelőüzem, ahol csak karbantartás idejére állnak le a gépek, még ünnepek alatt is folyik a munka – írja a Sonline.hu.

Fotó: Pexels

Az idén azonban másképp fest a kép: a munkavállalói társadalom élesen kettészakadt. Sokaknak már tavasszal ki kellett venni az éves szabadságukat.

– Az egyik csoportba azok tartoznak, akik azért kényszerültek pihenni, mert a munkáltató bajban volt. Többnyire a vendéglátó-vagy a szórakoztatóiparban dolgozókat érintette ez a fajta kényszerű szabadság. A másik tábor a kisgyermekeseké, akiknek az iskola- és óvodaszünet miatt kellett otthon maradniuk a kicsikkel. Nekik valószínűleg nem maradt szabadságuk az év végére – mondta el érdeklődésünkre Hajdu Tibor, egy kaposvári HR-cég ügyvezetője, aki egyebek között munkaügyi szolgáltatással is foglalkozik. Szerinte azok a munkáltatók jártak jobban, akik már év elején elkészítették a szabadságtervet.

– A terv, még ha borul is, ad egy irányt, hogyan tudják a termelést, az üzemeltetést beosztani. Ahol a pandémia év elején átírta a tervet, ott most pontosan azok tudnak dolgozni, akik akkor szabadságon voltak. Még úgy is, ha szeretnének a két ünnep között a családjukkal lenni – mondta Hajdu Tibor, aki szerint egy kis rugalmassággal megoldható, hogy a két ünnep között a kisgyerekesek is pihenhessenek. A lehetőség a munkaidőkeret alkalmazásában és a munkarendek átszervezésében rejlik. Ez azonban nem minden ágazatban működik.

Hosszabb munkanapokkal kicsikarható a pihenőnap

Az „átlagolás” lehet a kulcsszó, ha elfogyott a szabadság.

– Ha munkaidőkeretet alkalmazunk, és munkaidő-beosztás alapján nyolc helyett napi tizenkét órát dolgozik a munkavállaló, pihenőnapokat nyerhetünk neki. A gyakorlatban két napot dolgozik, kettő szabad – mondta Hajdu Tibor, aki szerint ez csak írásos munkaidő-beosztás mellett alkalmazható, de ilyenkor a hosszabb napi munkaidő nem jelent automatikusan túlórát. Akár adott napon elegendő lehet egy munkavállalót behívni az adott feladatra, nem szükséges, hogy ketten dolgozzanak. A heti óraszám pedig nem nő. Persze egy olyan helyen, ahol műszakok vannak, ez az intézkedés nagyobb rugalmasságot követel a munkaadótól is. Arra az esetre is van megoldás, ha a téli szünet hosszabbra nyúlik, ám még néhány nap szabadságot ki lehet venni.

– A munka törvénykönyve öt nap szabadságot engedélyez átvinni a következő évre, ha a szabadságot az idei év utolsó munkanapján megkezdte a dolgozó. Számításaim szerint ebben az esetben legkorábban január 11-én kell munkába állnia, még az előző évi szabadsága terhére – tette hozzá a szakértő.

Turbéki Bernadett

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.