Találjuk meg saját gyógynövényeinket címmel tartott előadást a közelmúltban Polyák Ágnes az Apáczai művelődési központban. A bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi tanítványa már gyerekként saját faiskolát és gyógynövénykertet gondozott, tapasztalatait országszerte szívesen osztja meg.
Fedezzük fel és használjuk saját gyógynövényeinket
Polyák Ágnes előadásán elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 76 ehető vadnövényt találunk.

Még mindig őrzöm a telefonomban azt a fényképet, amit a program elején kapott színváltó teáról készítettem, elbűvöl a rézgálicos árnyalat. Az Észak-Afrikából származó mórmályva már itthon is termeszthető, sok A-vitamint és vasat tartalmaz, ebben a vírusos időben pedig kifejezetten jó hörgőbántalmakra és köhögést csillapítani. Az asztalon több mint száz, Kárpát-medencében gyűjtött s távolabbról beszerzett növény sorakozott átlátszó üvegekben, akárcsak egy herbáriumban. Némelyik nevével ott ismerkedtünk: dél-ázsiai feketecsalán, koreai nagyizsóp, fekete nyárfarügy, amerikai hegyimenta.
Kortyolgatás közben feljegyeztem, hogy a mályva antocián tartalma felelős a színváltásért. Gyógyteát egyébként üveg- és cserépedényben célszerű készíteni, a fémszűrőket rövid ideig használjuk.
Polyák Ágnes közben arról tájékoztat, hogy Magyarországon jelenleg 76 ehető vadnövényt találunk. Fontosnak tartja, hogy a természettel harmóniában éljünk és megismerjük a körülöttünk élő gyógynövényeinket.

Fotó: Katona Tibor
Szomorú tény, de vannak olyan gyógynövények, amik már alig nyílnak a mezőkön, réteken. Ennek egyik oka, hogy egyre többen teljesen gyepszintre nyírnak. Külföldön más a szemlélet, ott sok úgynevezett méhlegelőnek való virágszigetet hagynak. A szakember terepbotanikai túrákat szervez, hogy minél többen megismerhessék a hazai egészségőrző növényeket.
– A gyógynövények ismerete és használata egyenlő a szelíd gyógymóddal
– mondta Polyák Ágnes, miközben a vadgesztenyén szemléltette, mi mindenre használhatók a részei.
– Van olyan vegyület, ami csak ebben a növényben található, ezt sokrétűen dolgozzák fel, nyersen azonban ne fogyasszuk. A rügyében természetes flavonoidok vannak, a virágját belsőleg köptetőnek és paraziták ellen használhatjuk.
Finom rózsás illata miatt parfümök alapja. A kérge kiváló érelmeszesedésre és vérzést csillapítani, a termése antitrombotikus hatású, visszérkrémek alapanyaga. A leveléből készült tea stresszoldó és öregedésgátló.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Hétféle gyógytea hétféle különböző varázserővel
Citromfűtea: hangulatjavító
Ha állandóan feszült, ingerült és kimerült vagy, igyál rendszeresen citromfűteát. A növény kedvező hatással van a hormonháztartásra, kiegyensúlyozza a pajzsmirigyműködést. (Pajzsmirigy-elégtelenség esetén nem javasolt a fogyasztása!)
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














