Könyv készül a múlt századi Tisza menti Bábolnáról

Vas Etelka élettörténetén át nyerhet bepillantást az olvasó a Tisza parti település mindennapjaiba.

null

Vas Etelka élettörténetén át nyerhet bepillantást az olvasó a Tisza menti település mindennapjaiba. Érdekes helytörténeti, szépirodalmi kötettel jelentkezik december elején a Borsodi Mezőség Kulturális Alapítvány. A Korkép című irodalmi folyóiratot kiadó civil szervezet a tiszabábolnai Vas Etelka (Bali Istvánné) élettörténeti feljegyzéseit szerkesztette kötetbe – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál cikkében.

Fontos, érdekes anyag

– Vas Etelka lánya keresett meg, s mutatta meg édesanyja írásait, s kérdezte, mit gondolok róla, megjelenhetne-e. A hat spirálfüzetnyi kézírásos dokumentumban leírta teljes élettörténetét, de megörökítette benne Tiszabábolna néphagyományait, a summás éveket, az 1920-as, 30-s években élt bábolnai emberek ragadványneveit és azok eredetét is. Őszintén ír olyan pikáns témákról is, amelyekről nem gondolnánk, hogy az akkori emberek között téma volt, ilyen például az óvszer, amelyet szolgálóként egy főúri családnál talált. Fontos, érdekes néprajzi anyagot hagyott hátra. Ezenkívül belekerültek Etelka versei is – mondta Ilku Imre, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Bár Vas Etelka tiszabábolnai volt, a második világháború után férjhez ment a dunántúli summássága idején megismert Bali Istvánhoz. A környező tanyavilágban, így Nagyecséren is laktak, itt születtek gyermekeik, és itt is élt az 1980-as évekig. Halála előtt pár évvel költözött vissza Bábolnára, az utolsók között hagyva el a kiürülő tanyaközpontot.

Tiszabábolna melletti Tisza-part
Fotó: MTI/Bugány János

A hagyatékot átolvasták, digitalizálták, szerkesztették a szöveget, a kiadáshoz pedig sikerült nagylelkű szponzort is találni Lakatos Elek tiszabábolnai vállalkozó személyében. A könyvben szereplő, Tiszához, Dél-Borsodi Mezőséghez kapcsolódó illusztrációkat Kertész Zsolt grafikus készítette. A kötet háromszáz példányban jelenik meg, bemutatót a járványhelyzet miatt nem terveznek, csak online lehet vele ismerkedni.

Ilku Imre elárulta, terveznek még több könyvet, dél-borsodi szerzők műveit is kiadni. Irodalmi lap kiadójaként nincsenek könnyű helyzetben, pénzügyi lehetőségeik korlátozottak, de azt a célt tűzték ki, hogy a megmaradt kulturális értékeket megőrizzék és megismertessék másokkal.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Strandfejlesztések után vonzóbb lesz a Tisza-tó

Hét településen – Abádszalók, Kisköre, Poroszló, Sarud, Tiszabábolna, Tiszafüred, Tiszanána – következnek strandfejlesztések a Tisza-tónál, amihez a kormány hétszázmillió forintos forrást biztosít. A beruházások június 30-ra készülnek el – jelentette be a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnöke tegnap. A távirati iroda szerint Piroska Miklós elmondta: több helyütt már megtörtént a támogatói okiratok aláírása az önkormányzatok és a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a Kisfaludy 2030 Zrt. között – településenként 100 millió forint támogatási összeggel.

A Tisza-tó és az azzal földrajzilag szorosan egybefonódó Hortobágy térségébe mintegy 10 milliárd forint irányul turizmusfejlesztésre. Emellett további 2,83 milliárd forint jut integrált térségi szintű termék- és szolgáltatásfejlesztésre, amiből a Tisza-tó horgászturisztikájára 330 millió forintot nevesített a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt térséget létrehozó, 2017-es kormányhatározat.

Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő a Tisza-tavat Magyarország legdinamikusabban fejlődő régiójának nevezte kedden. Mint mondta, folyamatban van a Tisza-tavi kerékpározás infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztését célzó, 21 települést érintő projekt is, emellett kialakítanak Tisza-tavi tematikus szigeteket, felújítják a vízi sétányokat, a tanösvényeket Poroszlón, Tiszafüreden és Sarudon. Az Óhalászi-sziget fejlesztésével pedig 2020-ban kezdődik a cölöpházas élményfalu kialakítása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.