Rést ütve a trianoni békediktátum falán

A trianoni békediktátum falán rést ütő történelmi eseményekről, a nyugat-magyarországi felkeléstől a soproni népszavazásig tartó időszakról írt a Zaol.hu-nak az évforduló apropóján Paál István, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke. A cikk szerkesztett változatát az alábbiakban tesszük közzé – olvasható a Zala megyei hírportálon.

Ahhoz, hogy Magyarország 20. századi sorsfordulóját meg­értsük, a vesztes nagy háborút, a Monarchia szét­esését eredményező, a belső politikai káoszt követő vörös diktatúra létrejöttében, tettei­ben és nemzetromboló mulasztásaiban kell kutatnunk. Ez a tragikus helyzet hozott a felszínre a nemzet szabadságát szerető erőiben olyan morális, hazafias gondolkodást, amely népünk önvédelmi reflexeit felerősítve a következmények veszélyeivel nem törődő cselekvésre késztette hazafiait, a Rongyos Gárda tagjait.

Az 1921. augusztus 28. és október 13. közötti nyugat-­magyarországi felkelés kiváltó oka az 1918. november 17-i osztrák államtanácsi nyilatkozat volt, amely etnikai elvekre (többségi németség) és jelentős horvát lakosságra hivatkozva Nyugat-Magyarországra (Sopron városát is beleértve) területi igényt jelentett be. Ezt az antant elfogadta, és 1919. szeptember 10-én be is építette az osztrák saint-germaini békeszerződésbe, valamint az 1920. június 4-i magyar tria­noni békediktátumba, függetlenül az azonos vesztes háborús pozícióktól. Ez azt jelentette volna, hogy a 280 ezer német, horvát és magyar lakosú Burgenland (Őrvidék) 60 ezer magyart is elnyelt volna Ausztria javára.

A halványvörös szociáldemokrata osztrák kormány elleni fellépésre az 1919. március 21-én hatalomra jutó szocdem-kommunista magyar Tanácsköztársaság nem volt alkalmas, és szándéka sem volt erre. A hazát menteni csak alulról, spontán szerveződő önkéntes harcosokkal volt elképzelhető, az I. világháborús tisztikar vezetésével. A román betörés és az ország javainak szervezett kirablása ezt a folyamatot felgyorsította, mivel a bolsevik kormány vörös hadserege, amely az egyetlen ütőképes nemzeti haderőt, még a Székely Hadosztályt is hátba támadta, alkalmatlan volt erre, ezért népi ellenállás látszott kialakulni.

1919. április 18-án Kecskemét környékén Héjjas Iván, a világháború hős pilótája, repülő főhadnagy összegyűjtötte az ellenállásra vállalkozókat, megalakítva szabadcsapatát, amelyet többnapos harc után csak négy zászlóaljnyi Szamuely-féle vöröskatona tudott leverni.

1919. július vége felé a Szegeden megalakult Nemzeti Hadsereg parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy rábízta Héjjas Ivánra egyik századát a bevonuló, fosztogató románok féken tartására, a román megszállás alatti területeken lévő fegyverraktárak, konvojok elfoglalására, az elrabolt állat­állomány egy részének visszaterelésére – aminek sikerei miatt vérdíjat tűztek ki fejére.

Csapatát fegyelmezett sereggé szervezte össze a felkelt, tanácskormánnyal is szembeszegülő Kecskemét környéki magyarokból, s ebből útjára indult a Rongyos Gárda. Az ország java népe megmozdult, és sok önkéntes felvonult a nyugati határvidékre. Az alulról kezdeményezett katonai szervezkedés kezdete a fegyver­szerzést nem nélkülözhette. A lehetséges megoldást a határhoz közeli fürstenfeldi hadiraktár kínálta, amely az Osztrák–Magyar Monarchia közös készletét, jogilag így magyar fegyvertulajdont is birtokolt.

Héjjas Iván főhadnagy és Makai százados zseniális tervével, Thurzó főhadnagy vezetésével 1920. július 30-án éjjel 210 polgári ruhás fiatal alföldi magyar lefegyverezte az osztrák határőrséget és a fegyverraktár őrségét, majd 30 géppuskát, háromezer puskát és lőszert gépkocsival áthoztak a határon. Előbb Kecskemétre, majd biztonsági okokból titokban a budapesti Nádor laktanyába szállították, ahol Prónay Pál alezredes volt szolgálatban.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.