Immár Székesfehérváron a csillagásznő könyvtára

Balázs Júlia, az első magyar csillagásznő könyvtári hagyatékának ápolására kötöttek megállapodást kedden délután.

null

Az 1990-ben elhunyt Balázs Júlia – a szintén nemzetközileg elismert csillagásznő, Detre László felesége – a világon elsőként gyűjtött akkora anyagot, hogy az úgynevezett RR Lyrae-csillagok pulzációváltozásainak okára magyarázatot lehessen találni. Elméletét, amelyet 1959-ben hozott nyilvánosságra, róla nevezték el. Gyermekei között lett geológus, belsőépítész, sőt a Detre ikrek személyében olimpiai bronzérmes vitorlázó is, de a csillagász vonal sem szakadt meg, amelyet az egyik unoka vitt tovább.

Zugor Zsuzsanna, Molnár Tamás, Detre Villő, Major Gyöngyi és Detre-Lombay Kamilla
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A tudós asszony könyvtárának egy része, mintegy 2500 kötet került most Székesfehérvárra, ahol a Titkok Háza Tudományos Élményközpontot fenntartó Echo Innovációs Műhely és a Kortárs Női Reflexiók Fóruma kötött együttműködést Balázs Júlia könyvtári hagyatékának gondozására. Ahogy azt Balázs Júlia lánya, Detre Villő elmondta, a hagyatékban mindenféle könyv szerepel a szépirodalomtól a filozófiai munkákon át a tudományos kötetekig bezárólag.

A két szervezet a jövőben létrehozza a Balázs Júlia Műhelyt nemformális és informális asztronómiai s asztrofizikai élménypedagógiai foglalkozások kidolgozására és megvalósítására, valamint pedagógus-továbbképzések, tudományos, és tudományos-ismeretterjesztő tevékenységek szervezésére. Közösen dolgoznak egy digitális planetárium létrehozásán is, amely Balázs Júlia nevének felvételével tiszteleg az első magyar csillagásznő tudományos, szakmai és emberi teljesítménye előtt.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.