A balassagyarmati fotós sikere a Pillangólány képeivel

Egy súlyos bőrbetegségben szenvedett kislány mindennapjait mutatja be. A fényképész célja, hogy Pillangólány című sorozatával felhívja a figyelmet a betegségre és elfogadóbbá tegye azt az emberek iránt – derül ki a cikkből.

– Hogyan került kapcsolatba a fotózással?

– Azt tudni kell rólam, hogy kozmetikusként dolgozom főállásban. Kilenc évvel ezelőtt viszont volt egy hullámvölgy a szakmámban és már nem okozott örömöt számomra. Mondhatni azt is, hogy kimerítettem minden fejlődési lehetőséget, amit hazánkban el lehet érni. A munkaidőm lecsökkentése után találtam rá egy fotótanfolyamra, amit elvégeztem. Végül pedig egyre több időt töltöttem a fényképezéssel. Kezdetben portré-, majd családi fotókat készítettem. Tapasztalataim azt mutatták, hogy tetszik az embereknek, amit csinálok, ezért 2017-ben megszereztem az alkalmazott fotográfus és fotótermék-kereskedő szakképesítést.

– Kinek a képei hatottak Önre leginkább?

– Nagy hatással volt a munkáimra Sopronyi Gyula fotográfus, illetve a Pictorial Collective csoport tagjai közül főként Hajdú D. András és Bácsi Róbert László fotóriporterek. Tulajdonképpen az ő képeik vezettek el a dokumentarista fotózás területére.

– Melyik volt az első ilyen jellegű fotósorozata?

– Elsőként Szandán kezdtem fotózni három nővért, Marit, Rozit és Irént, akik több mint harminc éve foglalkoznak libatöméssel. A családból elsőként Mari kezdte el ezt a tevékenységet és idővel olyan sikeres lett, hogy nemcsak újságcikk jelent meg róla, hanem buszokkal hozták hozzá a tömőasszonyokat tanulni. Később aztán csatlakozott hozzá két húga is. Azonban 2002 óta Rozi és Irén már csak saját és rokonaik libáit tömi. Mari egészen haláláig segített húgainak a libavágásban. Mindez azért is érdekel, mert a nógrádi falvakból mára szinte teljesen eltűntek a tömőasszonyok.

Kovács Bea képe. Fotó: nool.hu /Mediaworks

– Mely fotóival érte el első komolyabb sikerét?

– Az Éber kóma című sorozatomban olyan családot ismerhetünk meg, akiknek a lánya balesetet szenvedett. Az akkor 16 éves Sárit egy zebrán ütötték el, azóta éber kómában van. A szülők úgy döntöttek, hogy otthon ápolják a gyermeket. A mindennapi stressz csökkentése érdekében pedig mindketten belekezdtek egy művészi tevékenységbe. Az édesapa verseket és novellákat ír, míg az édesanya könyveket illusztrál. A képeimmel a mindennapjaikat és az otthonápolás nehézségét akartam bemutatni. A fotósorozatnak köszönhetően a 38. Magyar Sajtófotó Pályázaton a Mindennapi élet kategóriában első helyezést értem el, illetve az André Kertész-nagydíjat is megnyertem.

– Idén a Pillangólány című képsorozatával ugyanebben a kategóriában 2. helyezést ért el. Miről szólnak pontosan ezek az alkotások?

– Néhány évvel ezelőtt elém került egy olyan fotógyűjtemény, amely különböző sérülésekkel és sebekkel mutatta be a nőket. Az egyik képen feltűnt egy nagyon csúnya sérüléseket elszenvedő fiatal lány. Rögtön előjött a kozmetikus énem és szerettem volna tudni, hogy mitől lehet ez. Így találtam rá az Epidermolysis Bullosa (EB) nevű betegségre – ami az örökletes, genetikailag meghatározott, hólyagképződéssel járó bőrgyógyá­szati megbetegedések csoportjába tartozik – majd a Debra Hungary Alapítványra. A szervezet az EB betegségben szenvedőket segíti. Sok kérdés felmerült bennem azzal kapcsolatban, hogy ezeknek az embereknek milyenek lehetnek a mindennapjaik. Az alapítvány által pedig eljutottam a Nyíregyháza mellett élő Flórihoz, akinek azóta is követem az életét. Aztán tavaly kapcsolatba kerültem a tiszakécskei Mirandával, akit egészen a haláláig fotóztam és ebből született a Pillangólány.

– Milyen hatással volt a munkája az EB-közösségre?

– Szerettem volna az emberekkel megismertetni ezt a betegséget és ezáltal elérni, hogy elfogadóbbak legyünk velük szemben. Flóri például kitartóan próbál a társaival egyenértékű életet élni. A fotósorozatot követően rengeteg biztatást és pozitív üzenetet kapott másoktól, ami még inkább lelkesebbé tette. Miranda pedig számos új élményt szerzett, ami által sikerült enyhíteni a betegséget övező elszigetelődését.

– Milyen projekten dolgozik jelenleg?

– Nemrégiben elkezdtem dokumentálni a Terényben megalakuló zöldiskola tevékenységét. Emellett néhány hónappal ezelőtt elnyertem a New York-i VII. Photo Ügynökség akadémia ösztöndíját két magyar társammal egyetemben. A képzésen a remény témában kell elmesélnünk egy történetet. Mivel egy természetközeli témát szerettem volna feldolgozni, így a nomád életmódot folytató Zaka Dominikáról készítek most képriportot.

A Pillangólány történetéről készült képeket és a fotográfus más sorozatát IDE kattintva nézheti meg.

Névjegy

Kovács Bea Balassagyarmaton született, az érettségit a Balassi Bálint Gimnáziumban szerezte meg. Ezt követően Budapestre költözött, ahol kozmetikusnak tanult. Aztán 2007-ben mestervizsgázott, majd a Pécsi Tudományegyetem műszaki karán szakoktatói képzést szerzett és tagja volt a Budapesti Ipartestület elnökségének is. A szakmájában rendkívüli sikereket ért el, ugyanis 2009-ben a kanadai Cal­garyban tartott WorldSkill versenyen szakértőként képviselte hazánkat. Később a fotózás irányába terelődve többek között elvégezte a Magyar Újságírók Szövetségének fotóriporteri kurzusát. Mint mondta, a nőket érintő különböző témákat szereti feldolgozni. Így például már régóta figyelemmel követi a Kassai lovasíjászok amazonjait. Tervei között szerepel, hogy felhagy a kozmetikával és csak a fotózásra koncentrál majd.