Ecsettel váltotta valóra az álmát a karcagi tanárnő

Szanyi Katalin a művészetek felé fordult a koronavírus-járvány idején, és festőként is kipróbálta magát.

null

– Kárpátalján születtem, amikor a férjemmel Ma­gyarországra jöttünk, e­lőbb Hajdúnánáson, majd Kis­újszálláson, a Móriczban taní­tottunk tizenhét évig. Ami­kor elváltam, akkor jöttem ebbe az iskolába. Mostani párommal Vezsenyben élünk – összegzi életének jelentősebb állomásait a karcagi tanárnő, Katalin, akinek huszonhárom éves fia befejezte az egyetemet.

– Már gyerekkoromban is érdekelt a festés, de a szüleim azt mondták, tanuljak rendes szakmát, így tanárnak mentem, amit egyáltalán nem bántam meg, szeretem a hivatásomat. Imádom a diákokat, nagyon szeretek tanítani immár huszonötödik éve, úgyhogy jó választás volt ez, de mindig foglalkoztatott, ha egyszer sok időm lesz, belevágok a festésbe, mert ki akartam próbálni magam ebben is.

Szanyi Katalin festői környezetben él, így képein is a természet csodái köszönnek vissza
Fotó: Daróczi Erzsébet/Szoljon.hu

– Tavaly márciusban, amikor áttértünk az online oktatásra, először lett sok felszabaduló időm, hiszen nem kellett naponta bejárnom Karcagra, ami három óra oda-vissza. Ezt a plusz időt eleinte a kertészkedéssel kötöttem le, majd eldöntöttem, hogy belevágok a festésbe. Május 21-én megvásároltam első akrilkészletem – sorolja Katalin, akinek egy év alatt sok képe született, amelyekhez nagyrészt a természetből vette az ihletet. Eleve festői környezetben élek, az élő Tiszától körülbelül száz méterre. Így a mezők és a folyó megfogott, lefestettem, ahogy kanyarog a vezsenyi szakaszon, de naplementésem is van.

– Gyakran kimegyek, fotókat készítek, mivel szabad téren akrillal nem lehet festeni, mert gyorsan szárad.

– A képeim realista látásmóddal készítem, mivel nem tanultam festeni, megpróbálom azt ábrázolni, amit látok. Legfőképpen arra törekszem, hogy a képekkel valamilyen melegséget, valamilyen pozitív életérzést adjak át azoknak, akik látják. A technikai megvalósításon rengeteget gondolkodom egy-egy alkotásom elkészítése előtt.

Régen az ember követett egy mestert, aki tanította, most az internet ad sok mindenre választ.

– Kortárs művészek oktatóvideóit nézem, amit a tájképfestészetről tudok Andrew Tischler és Michael James Smith, meg Kevin Hill oktató videóin tanultam meg. Az aprólékos ábrázolás mellett arra törekszem, hogy dinamikusak, mozgalmasak legyenek a képeim. Az ajándék kép mindig az adott embernek készül. Szüleimnek karácsonyra egy őszi nagydobronyi tájat festettem. Nagydobrony a szülőfalum, és tudtam, hogy annak nagyon örülnének.

– Számomra a festészet a flow-élmény, ami úgy be tudja szippantani az embert, hogy egyszerűen megszűnik a külvilág.

– Rengeteg örömet ad az alkotás magamnak és azoknak, akik látják a képet, s ez nagyon jó érzés. Főképpen adni szeretek, mint ahogy a tanításnál is számomra elsődleges, hogy átadjak valamit a tudásomból a diákjaimnak. Képeimet még csak a kollégáimnak mutattam meg, remélem, egyszer lesz lehetőségem a Szolnoki Művésztelep neves mestereitől és más művésztelepek mestereitől is tanulni.

Új technikával dolgozik majd

Szanyi Katalin elmondta, nagyra értékeli Batári István amatőr festő műveit, figyeli az alkotásait. A régi nagyok közül Munkácsy Mihály a kedvence, mivel földije is.

– Nyáron az akrilképek után belevágok az olajba. Azzal festeni teljesen más élmény lesz, akkor már terepen is festhetek, egy biztos, hogy depressziós képem akkor sem lesz – ígéri a tanárnő.

A karcagi tanárnő gyermekkori álmának megvalósításáról szóló eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.