Nem mindennapi babakiállítás nyílt Egerben

Különleges tárlat nyílt a Bartakovics Béla Közösségi Házban, hisz Guba Rózsa népi iparművész hozta el Egerbe a babakiállítását.

null

Kiss Renáta, az Egri Kulturális és Művészeti Központ igazgatója köszöntőjében elmondta, a pandémia után több tárlatnak adtak már otthont, ez a babakiállítás pedig nem mindennapi.

– A babkészítés a kultúra továbbadásának nem mindennapi módja, de tartalmában és látványában olyan érték, melyet minden egrinek érdemes megnéznie – fogalmazott. Herczeg István grafikusművész nyitotta meg a kiállítást, aki, szavai szerint, ilyen tárgyi együttessel eddig még nem találkozott – írja a Heves megyei hírportál, a heol.hu.

Fotó: Heves megyei hírportál

Guba Rózsa elmondta, makett babáinak egészét saját maga készíti kezdve az arcok szoborszerű negatívjának megfaragásától a fej, a test és a ruházat textilből való megformálásáig. A figurák és jelenetek alapját legtöbbször egy-egy korabeli festmény, dagerrotípia vagy fénykép adja, melyek magyarországi népi jelenetek esetében gyakran saját gyűjtésekből, helyi feldolgozásból származnak. Minden esetben igyekszik a leginkább korban hiteles forrásból elkészíteni babáit. A ruhákhoz felhasznált anyagoknál pedig igyekszik, környezettudatosan újrahasznosítani a régi textíliákat. Így nem ritka, hogy több száz éves csipkék vagy néhány tíz éves kelmék jelennek meg alkotásaiban. A tárlat november 14-ig látható.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.